Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Átfogó vizsgálat indul az M6-os burkolatának beszakadása miatt

Vizsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek - közölte a minisztérium.

Arzt Gergely sajtóreferens emlékeztetett arra, hogy az M6-os Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasza a korábbi szocialista kormány által erőltetett PPP konstrukcióban, azaz a köz- és magánszféra partnersége keretében épült meg. Ez a megkötött szerződések alapján csak a közlekedés területén kifizetendő évi több mint 100 milliárd forintos teher az adófizetőknek.

Az építés mellett az üzemeltetés-fenntartás is a magánpartner feladata. A szükségessé váló karbantartási munkák elvégzéséért tehát a koncessziós időszak alatt az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. felel - áll a minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében.

A tájékoztató kitér arra, hogy az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság bocsátotta ki az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszára. A minisztérium közleménye szerint a "hatóságra vélhetően jelentős szocialista politikai nyomás feszült".

Az állam számára előnytelen szerződésben szerepel bizonyos vis maior esemény is, amikor a helyreállítás értékének biztosítás feletti részét az állam fizeti meg az adófizetők pénzéből. Ezért a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megkezdi a PPP szerződések teljes átvilágítását - tudatta Arzt Gergely sajtóreferens.

Az M6-os Dunaújváros-Szekszárd szakaszán, a Tolna megyei Tengelic közelében vasárnap okozott kárt a vihar. A jobbpálya leállósávja mintegy 30 méter hosszban sérült, egyes helyeken beszakadt.

A forgalom sebességkorlátozás mellett és egy sávban hétfő délután megindult. A helyreállítás időpontja viszont még nem ismert - derült ki a minisztérium tájékoztatásából.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×