Infostart.hu
eur:
360.11
usd:
310.32
bux:
131605.27
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Varga Mihály: továbbra is gazdasági vészhelyzet van

Varga Mihály szerint a legfrissebb gazdasági adatok azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is gazdasági vészhelyzet van. A Fidesz alelnöke nem tartja kizártnak, hogy rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. A kormányszóvivő reagálásában tagadta ezt; Szollár Domokos szerint a gazdaság már nem csökken, az euróhoz viszonyítva a forint stabilizálódott, az államháztartás tervezett hiánya tartható.

Varga Mihály csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a gazdaság állapota egy jottányival sem lett jobb, mint egy vagy két hónappal ezelőtt. "Aki arról beszél, hogy túl vagyunk a válságon (...), az egész egyszerűen félretájékoztatja az országot. Bajnai Gordon távozó miniszterelnök félretájékoztatja az országot" - hangsúlyozta Varga Mihály, aki a gazdasági adatok közül példaként említette a 16 éves csúcson lévő munkanélküliséget, a magas benzinárakat, valamint a költségvetési intézmények több mint húszmilliárd forintos adósságállományát.

Szólt arról is, hogy az Európai Bizottság jelentése szerint míg tavaly Magyarország a 27 EU-tagállam közül második volt a kamatkiadások nagyságát tekintve, addig ez idén is alig változott, hiszen Görögország és Olaszország mögött a harmadik helyen áll az ország.

Közölte, feltételezhetően rendkívüli intézkedésekre lesz szükség azért, hogy a gazdasági vészhelyzetet el lehessen hárítani.

Varga Mihály ezekre példaként a korrupció visszaszorítását, a BKV-típusú szerződések azonnali megszüntetését, végkielégítések felülvizsgálatát hozta fel, de ide sorolta az adórendszer átalakítását és az adócsökkentést is, hiszen - mint mondta - ez a munkahelyteremtésen keresztül tudja a költségvetést stabilizálni.

A kormányszóvivő cáfol

Nincs vészhelyzet Magyarországon, a gazdaság már nem csökken, az euróhoz viszonyítva a forint stabilizálódott, az államháztartás tervezett hiánya tartható - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő.

A Bajnai-kormány már kivezette Magyarországot a csődhelyzetből, stabilizálta a gazdaságot, s ezt a megállapítást több külföldi lap is megerősítette, közöttük a párizsi Le Monde, továbbá befektetési bankházak, mint például a JP Morgan - közölte a kormányszóvivő.

A Bajnai-kormány olyan reform-, illetve reformértékű lépéseket is megtett, mint az adó- és járulékcsökkentés, vagy a nyugdíjrendszer átalakítása, amely a következő évtizedekre egyensúlyt teremtett nyugdíjfronton, tetézve a szociálpolitikai rendszer átalakításával - magyarázta Szollár Domokos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Minden nap bezár 8 bolt Magyarországon

Minden nap bezár 8 bolt Magyarországon

Magyarországon 2024 végén 98 226 üzlet működött, ami egy év alatt közel 2 850 boltos csökkenést jelent – átlagosan napi 7,8 üzlet zárt be. A koronavírus-járvány óta eltelt hét évben összesen 31 ezer bolttal lett kevesebb, ami 24 százalékos visszaesés. A bezárási hullámot a kiskereskedelmi koncentráció, a rezsiköltségek emelkedése, az infláció és az online vásárlás térhódítása egyaránt hajtja. A legnagyobb arányú csökkenés a média-, kulturális és ruházati szaküzleteknél tapasztalható, növekedés egy szűk csoportban látható csak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×