Infostart.hu
eur:
352.87
usd:
308.19
bux:
142724.48
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Csökkent a saját forrásból képzést finanszírozók száma

A DGS Global Research felmérése szerint a céges képzések területén 50 százalékkal csökkent a képzéseket saját forrásból finanszírozó vállalatok száma tavaly Magyarországon 2008-hoz képest, a megkérdezett vállalati kör mindössze 28 százaléka fordított büdzséjéből képzésekre - közölte a Perfekt Zrt.

A közleményben kiemelik, hogy a válság következtében átrendeződött a felnőttképzési piac a magánszemélyek és a cégek esetében egyaránt. A saját forrású képzés finanszírozásának visszaesése mellett, keresettek maradtak az állam által kínált források - állapítják meg.

Bár a tömeges képzés visszaszorult, a vezetőképzés és a tehetségmenedzsment szerepe felértékelődött a vállalatok körében.

A cégek 78 százaléka úgy nyilatkozott tavaly a DGS-nek, hogy szeretné kihasználni a szakképzési hozzájárulás adta lehetőséget, 31 százalékuk szerint pedig a pályázatok nyújtotta források is szükségesek lehetnek. A szakképzésekre vonatkozó válaszadási arány lényegében változatlan 2008-hoz képest, ám tavaly jóval kevesebb vállalat tervezte a pályázást, hiszen két éve még 50 százalékuk uniós és 60 százalékuk magyar tendereken kívánt indulni.

A Perfekt Zrt. tapasztalatai szerint a cégek leginkább - 74 százalékos arányban - szakmai képzésekre költöttek 2009-ben és a várakozások szerint idén 2 százalékkal többet fognak erre szánni.

A rangsor második helyén - 58 százalékkal - a nyelvi képzések szerepelnek, e téren 2 százalékos visszaesést vár a cég 2010-ben. Ezzel szemben a 47 százalékos aránnyal harmadik helyen lévő vezetői kompetenciák fejlesztése terén 6 százalékos bővülést vár a Perfekt Zrt.

A vizsgálatból az is kiderül, hogy a képzésekre elsősorban a középvezetőket és a diplomás munkavállalókat küldik, míg legkevésbé a fizikai dolgozók képzésére szánnak erőforrást a vállalatok.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Kemény üzent Putyinnak a NATO-főtitkár: bármit lépnek, a válaszunk pusztító lenne

Kemény üzent Putyinnak a NATO-főtitkár: bármit lépnek, a válaszunk pusztító lenne

A szövetség kifejezetten erős állapotban van, és Donald Trump amerikai elnök nyomása érdemben hozzájárult az európai védelmi kiadások növeléséhez. Ukrajnáról azt mondta, hogy Oroszország havonta akár 35 ezer katonát veszít, a front már nem romlik úgy Kijev számára, mint korábban, az orosz nukleáris fenyegetéssel kapcsolatban pedig leszögezte: a válasz bármilyen csapásra pusztító lenne – mondta el Mark Rutte NATO-főtitkár a Handelsblattnak adott interjúban. Ukrajna NATO-tagságáról óvatosan fogalmazott: bár az irányt visszafordíthatatlannak nevezte, jelenleg nincs meg az egyhangú támogatás a felvételhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×