Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy eurós cipőt gyárt a háromcsíkos márka

Az Adidas egy euróért kapható cipőket árusít a világ azon szegényeinek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy lábbelit vásároljanak. A gyakran kizsákmányolással vádolt német sportszergyártó cég projektje a tervek szerint jövőre indul el Bangladesben.

Az Adidas döntését a bangladesi Nobel-díjas Muhammad Yunus és az ő mikrohitel programja inspirálta, amelynek segítségével a szegények saját üzletet indíthatnak. A szegények bankárjának is nevezett Yunus azt mondta a vállalatnak, amelyet gyakran a fejlődő országok munkaerőinek kizsákmányolásával vádolnak, hogy Bangladesben szociális üzletek kellenek, amelyek munkát teremtenek.

Az sportszergyártó már megegyezett abban, hogy nonprofit alapon fogja előállítani a cipőket a dél-ázsiai országban, bár a vállalat szóvivője hangsúlyozta: lehet, hogy a lábbeli ára valamivel több lesz, mint egy euró, és még az sem eldöntött, hogy rajta lesz-e a cipőkön az Adidas védjegyének számító három csík.

A német sportszergyártó cég eddig elsősorban arról volt híres, hogy sztárokat és világeseményeket szponzorált. David Beckhamnek például több mint évi 2,5 milliárd forintot fizet, hogy népszerűsítse a Predator futballcipőket, amelyek darabját 40 ezer forintért árulnak a boltokban. A pekingi olimpiára 15 milliárd forintot költött,  a 2012-es londoni játékokra pedig 30 milliárdot ígért.

Bangladesben a ruházati iparban dolgozók a legrosszabbul fizetettek a világban, hiszen mindössze évi 250 ezer forintot visznek haza.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×