Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem fehéredik tovább a gazdaság

Nemcsak, hogy megállt az idén a gazdaság fehéredése, de a fekete-, illetve szürkegazdaságba irányuló mozgás még gyorsabb is lehet a 2008-as javulási ütemnél, így az idén ebből többletbevétele nem származik a költségvetésnek, sőt a mérleg negatív is lehet - olvasható a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság negyedik jelentésében.

Ligeti Csák, a bizottság tagja csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy 2006-2008 között a gazdaság fehéredésének köszönhetően mintegy 200-250 milliárd forint többletbevétel keletkezett.

Megerősítette a helyzet romlását Pataky Péter, a bizottság másik tagja is, aki a feketén foglalkoztatottak számának növekedésére hívta fel a figyelmet, elsősorban a vagyon- és őrzés-védelem területen, illetve egyre inkább a kereskedelemben. Az építőiparban azonban - a szigorú ellenőrzéseknek köszönhetően is - javult a helyzet - jegyezte meg.

Fekete István bizottsági tag az adózási területen az áfacsalásokat, ezeken belül is a körbeszámlázásokat nevezte a feketegazdaság legkritikusabb területének, s ez szerinte nemcsak Magyarországon, de az egész Európai Unióra is igaz.

Becslések szerint az adóbevételek és a tb járulék bevételek elmaradása nagyobb volt, mint amennyit a makropálya módosulása indokolt volna. Becslések szerint az szja, a tb járulék és az áfa esetében is mintegy 50 milliárd forintra tehető az a kiesés, amely nem magyarázható a megváltozott makrogazdasági pályával, így vélhetően a feketegazdaság térnyeréséből származik.

A bizottság szerint néhány intézkedés eltörlése, esetleg lazítása arra utal, hogy a feketegazdaság érdekérvényesítő képessége erősebb az ellen küzdőkénél. Példaként sorolta a napi standolás kötelezettség eltörlése, vagy a készpénzforgalom szabályozásának feloldása.

Ligeti Csák a helyzet javítása érdekében közép és hosszú távon ható intézkedéseket sürgetett, közöttük a korrupció elleni fellépést sürgette. Fekete István pedig példaként az adótudatosság fejlesztését és az adómorál növelését említette, megfelelő ösztönzőkkel és ellenőrzéssel.

Pataky Péter a közbeszerzéseknél a fővállalkozói felelősségi viszonyok szigorítását sürgette. Azt javasolta, hogy a pályázatok elbírálásánál ne lehessen befogadni azokat, amelyekről tudható, hogy azon az áron a feladat csak feketemunkával végezhető el. Ehhez szakmai együttműködésre van szükség - tette hozzá.

A feketegazdaság visszaszorítása egyik legfontosabb elemének nevezte Ligeti Csák a készpénzforgalom visszaszorítását, illetve a pénzmozgások ellenőrzését.

Pataky Péter az MTI kérdésére kifejtette: általában a munkára rakódó terhek csökkentése a gazdaság fehéredésének irányába hat, de kérdésének nevezte, hogy az idén a második félévtől csökkenő munkaadói járulék - idei mértéke miatt - 2009-ben jelentős hatással lehet. Jövőre azonban már segítheti a fehéredést - tette hozzá.

Fekete István optimistább volt: úgy vélte, hogy 2010-ben Magyarország az egyik legkedvezőbb befektetési célponttá válhat az 5 százalékpontos járulékcsökkentéssel, amelyet véleménye szerint hamarosan azonos mértékű enyhítésnek kellene követnie.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×