eur:
389.43
usd:
362.6
bux:
68696.07
2024. május 8. szerda Mihály

Éves rekordot döntöttek a részvényárfolyamok

Éves rekordot döntöttek hétfőn a globális részvényárfolyamok. Elemzők szerint mindez a vártnál jobb európai bankeredményeknek köszönhető és a bizakodásnak, hogy hamarosan véget érhet a recesszió.

New Yorkban különösen jól teljesített az S&P index, amely tavaly november óta először emelkedett a lélektani 1000 pontos határ fölé. Jól teljesítettek az európai papírok, az ázsiai részvények pedig közel egy éve nem látott értékre emelkedtek.

A londoni Footsie vezető részvényeinek átlagára október óta nem volt ilyen magas, mint a kereskedelmi nap végén.

A jó eredmény egyrészt a bankoknak köszönhető. Az HSBC például 5 milliárd dolláros adózás előtti haszonról számolt be az első félév végeztével. A Barclays profitja pedig 8 százalékot ugrott - ez volt az a bank, amely nem kért a brit kormány segélycsomagjából.

A bankok eredményét és a várható többszázezres év végi prémiumok hírét Nagy-Britanniában máris közfelháborodás fogadta, mivel a hitelválság után még mindig jóval nehezebb kölcsönhöz jutni, miközben a közvélemény úgy látja: a pénzintézetek azt csinálják, mint korábban. A Barclays Capital vezetőségének válasza azonban az volt: meg kell fizetni a tehetséges dolgozókat.

A tőzsdék jó teljesítményének másik oka az optimizmus volt, hogy a világgazdaság kezd kilábalni a recesszióból. Az eurózónából, az Egyesült Államokból és Kínából is a vártnál jobb ipari termelési adatok érkeztek.

Mindezek nyomán a befektetők, akik korábban a dollár- és yen-alapok biztonságába menekültek, kockázatosabb befektetésekre is vállalkoztak, például árucikkekbe és nyersanyagba tették a pénzüket. Ennek nyomán pedig az amerikai és a japán valuta is gyengült. Emelkedett az olaj, a rész, alumínium, cink és nikkel ára is. A cukor pedig 26 éves rekordot döntött. A Financial Times a válságot megjósló közgazdászprofesszort, Nouriel Roubinit idézte, aki szerint növekedés várható és különösen jövőre, tovább emelkednek majd a nyersanyag árak.

Ennek azonban ellentmond a Nemzetközi Energia intézet figyelmeztetése, amely szerint, ha tartósan 70 dollár fölött marad a hordónkénti olajár, akkor az fékezheti a növekedést. Jelenleg egy hordó ára 74-75 dollár körül mozog. Kérdés, mit tudnak tenni a kormányok az árakat egy éve 147 dolláros szintre tornászó spekulációval szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 8. 08:44
×
×
×
×