eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Tízéves csúcson az euróövezeti munkanélküliség

Júniusban tíz éves csúcsra, 9,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. A vizsgált 16 országban 158 ezren vesztették el állásukat ebben a hónapban. A legmagasabb munkanélküliségi rátát, 18,1 százalékot Spanyolországban regisztrálták.

Az Eurostat adatai szerint a 27 uniós tagországban ugyanebben az időszakban 8,9 százalékos volt a munkanélküliség. A közösség egészében az elmúlt 1 év alatt 5 millió ember veszítette el munkahelyét a gazdasági válság következtében.

Az unió statisztikai hivatalának ma közzétett adataiból az is kiderült, hogy a közösségben júliusban a vártnál nagyobb mértékben, 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A júniusi defláció 0,1 százalékos volt.

Az Európai Központi Bank arra számít, hogy a tavaly nyári rekordmagasságú olaj- és élelmiszerárak viszonylatában magas árcsökkenés után később újabb inflációs hullámra kell számítani a közösség országaiban.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×