Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Heim: Hiba volt az áfaemelés, túlzottan erős a forint

Az Atticus Investments Zrt. vezérigazgatója szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben túl erős a forint árfolyama. Heim Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a 280 forintos euró nemcsak az exportáló cégeknek, hanem a hitelfelvevőknek is jobb lenne. A közgazdász úgy vélekedett, 2 százalékos költségvetési hiány alatt lehet elkezdeni a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitel törlesztését.

Óriási hiba volt az áfaemelés, ugyanis emiatt a költségvetés kamatterhei magasabbak, és rontja a versenyképességet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Az Atticus Investments Zrt. vezérigazgatója.

Heim Péter kiemelte: a forint árfolyama az euróhoz képest 270 alatt nagyon erős, az egy évvel ezelőtti 260-as szinthez képest 280 forintos euróárfolyam az egyensúly. A jegybanknak meg kellene próbálni bejátszani a forint árfolyamát 280-as zónába, ami az exportőröknek és a hitelfelvevőknek is jó lenne - vélekedett.

A közgazdász a piac reakciója alapján azt mondta, a hétfői kamatcsökkentés nem volt jó lépés, de ezt ilyen hamar nem lehet megítélni. Heim Péter közölte: a jegybanki kamatpolitikában át kellene helyezni a hangsúlyt a kockázati hajlandóságról az inflációs és reálgazdasági folyamatokra.

Az Atticus Investments Zrt. vezérigazgatója szerint 2 százalékos költségvetési hiány alatt lehet elkezdeni a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitel törlesztését. Ezt a szintet 2012-re el kell érni, különben folyamatosan módosítani kell az IMF-szerződést, ám nem biztos, hogy ebbe a szervezet beleegyezik - fejtette ki Heim Péter.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×