Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
322
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Az Ecostat szerint az év végére a 270-280-as szintre erősödhet a forint

A korábban várt 1,3-1,5 százalék helyett 2,4 százalékos gazdasági visszaesést vár az idei évre az Ecostat. A kutatóintézet legfrissebb előrejelzésében azzal számol, hogy az idén a lakossági fogyasztás mérséklődése is erősödik, a korábban prognosztizált 2 százalék helyett most 2,9 százalékot vár.

Az Ecostat szerint az euró árfolyama 2009 első félévében a 300 forintos szint közelében lesz, de az év végéig - a külső pénzügyi helyzet feltehető javulásával - a kurzus a 270-280-as szintre erősödhet.

A prognózisban az is olvasható, hogy az infláció a tavalyi 6,1 százalékról 3,2 százalékra lassul. A szakemberek úgy vélik, hogy 2009-ben az államháztartás GDP-arányos finanszírozási igénye összességében jelentosen csökken, pénzforgalmi szemléletben 3,1, eredményszemléletben 2,9 százalékos GDP-arányos deficittel számolnak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×