Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.44
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A Fidesz szerint máris megbukott az idei költségvetés

A Fidesz szerint már két hét után látható, hogy megbukott az idei évre szóló költségvetés - mondta a párt szóvivője Gyurcsány Ferenc kormányfő idei gazdasági várakozásaira reagálva szerdán Budapesten.

"Két hét sem telt el az esztendőből, és gyakorlatilag megszűnt a költségvetés, összeomlott. A gazdasági válság kellős közepén az ország itt áll gazdasági iránytű nélkül" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, aki szerint ez is a kormány alkalmatlanságát mutatja.

Emlékeztetett: amikor készült a költségvetés, a Fidesz is és az elemzők is figyelmeztettek arra, hogy nagyobb lesz a visszaesés annál, mint amit a kormány tervez, s kisebb lesz az infláció annál, mint amit a kormány tervez, továbbá a kormány által előrejelzettnél jóval nagyobb mértékben fognak csökkenni a reálbérek.

A kormány azonban ezeket az észrevételeket lesöpörte az asztalról, s kiderült, megint "hamis, hazug, nem valódi" adatokra alapozták a költségvetést. Szijjártó Péter közölte: a visszaesés a háromszorosa annak, amit terveztek, a reálbérek jóval nagyobb ütemben csökkennek, az infláció pedig jóval alacsonyabb annál, mint amit terveztek. A költségvetés összeomlásához nem a világgazdasági folyamatok hatásai vezettek - hangsúlyozta.

A Fidesz szóvivője közölte: az IMF vezetőjének látogatása napján derült ki, hogy a kormány újabb brutális megszorításokat tervez.

Úgy vélte, amikor Gyurcsány Ferenc változásról, átalakításról, a helyzet megváltozásáról beszél, akkor azt általában brutális megszorító intézkedések szokták követni. Mint mondta, ma már a pénzügyminiszter sem rejtette véka alá, hogy a kormány áfaemelést tervez, ami a Fidesz számára elfogadhatatlan.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte: a jelenlegi rossz költségvetést toldozgatni-foldozgatni már nem lehet, ez nagy hiba lenne, hiszen ezzel a kormány tovább rontaná a már ma is kilátástalan gazdasági helyzetet.

"Nem új költségvetésre, hanem új kormányra és új gazdaságpolitikára lenne szükség. Ez a kormány ezzel a gazdaságpolitikával nem tudja az országos kivezetni a mostani válságból" - hangoztatta Szijjártó.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Erős harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom, a bevételek másfél éve nem látott mértékben nőttek és az EBITDA is érdemben emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest. A számokat továbbra is a távközlési szolgáltatások stabil bővülése, a júliusi díjkorrekció hatása, valamint az IT-bevételek megugrása támogatta. Közben az ügyféloldalon folytatódott a növekedés: egyre több az optikai szélessávú és IPTV-előfizető, a mobiladat-felhasználás pedig továbbra is látványosan emelkedik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×