Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.44
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Az MVM két erőművét érinti a gázhiány

Olajra kell átállniuk az eddig gázzal működő magyarországi erőműveknek, ha az orosz-ukrán vita miatt továbbra sem érkezik gáz Magyarországra. Ebben a helyzetben felértékelődik a Paksi Atomerőmű szerepe is - mondta az InfoRádiónak a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója. Mártha Imre közölte: a hazai áramszolgáltatást egyelőre nem érinti a gázhiány.

Az MVM tulajdonában lévő erőművek közül kettő gázalapú, a csepeli, valamint a budapesti erőmű - mondta az InfoRádióban Mártha Imre vezérigazgató, hozzátéve: a kilátásban lévő korlátozások esetén ezek át tudnak állni olajra. Ennek nincs technikai akadálya, a vállalat rendelkezik a kellő mennyiségű olajtartalékkal.

Megváltoztathatja azonban a helyzetet az, ha a gázválság elhúzódik, néhány hét elteltével ugyanis ez kihathat az olaj árára is - közölte a vezérigazgató.

Ha korlátozzák a gázfelhasználást, nagyobb szerep hárul azokra az erőművekre, amelyek más energiaforrást igényelnek, például a Paksi Atomerőműre, amely a magyar villamosenergia-felhasználás több mint 40 százalékát állítja elő, valamint a szénnel vagy lignittel üzemelő erőművekre, mint a mátrai vagy a vértesi erőmű.

A vezérigazgató arra nem lát esélyt, hogy az orosz-ukrán gázvita miatti gázhiány következtében korlátozásokat kelljen bevezetni a villamosenergia-felhasználás tekintetében, de mint mondta, ha mégis bekövetkezik ilyen, az elsőként a nagyfogyasztókat és a közüzemeket érinti, és csak legutoljára a lakosságot.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Erős harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom, a bevételek másfél éve nem látott mértékben nőttek és az EBITDA is érdemben emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest. A számokat továbbra is a távközlési szolgáltatások stabil bővülése, a júliusi díjkorrekció hatása, valamint az IT-bevételek megugrása támogatta. Közben az ügyféloldalon folytatódott a növekedés: egyre több az optikai szélessávú és IPTV-előfizető, a mobiladat-felhasználás pedig továbbra is látványosan emelkedik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×