Infostart.hu
eur:
354.02
usd:
309.45
bux:
141387.63
2026. július 2. csütörtök Ottó

Piaci pozícióinak megőrzését várja a Főgáz

A Fővárosi Gázművek (Főgáz) csoport a lakossági szabadpiacon kivár, de új termékekkel készül ellensúlyozni a szabadpiac esetleges árelőnyeit - mondta el Bakonyi Tibor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója kedden, a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen. A vezérigazgató az új termékekről részleteket még nem kívánt közölni.

A 2007. július elejétől a lakosság számára is liberalizált magyar gázpiacon a vállalat nem tervez lépéseket - mondta Koncz László, a Főgáz vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a társaság szeretné megtartani a jelenlegi szabadpiaci fogyasztóit.

A Főgáz konszolidáltan 190 milliárd forintot meghaladó 2007. évi árbevételének mintegy 30 százaléka a szabadpiaci fogyasztóitól származott. A Főgáz szabadpiaci kereskedelmi cége, a Főgáz Gázkereskedelmi Kft. a második legnagyobb szereplő a liberalizált gázpiacon.

Bakonyi Tibor elmondta, hogy a Főgáz 770 ezres lakossági fogyasztói közül mindössze 504 választott más szolgáltatót.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a földgáz végfelhasználói árát a 15 százalékos indokolt, és a Magyar Energia Hivatal által is javasolt áremeléshez képest az energiaügyekben illetékes miniszter jóval alacsonyabb mértékben emelte meg október elsejétől, és ez átrendeződést hozhat a szabadpiacon. A jövő év június végéig még él a jelenlegi kettős piac: a hatósági áras közüzemi és a szabadpiac.

A hivatalos bejelentés szerint a közüzemben a lakossági gáz ára 6,55 százalékkal, a nem lakosságié pedig 9,4 százalékkal emelkedik. Koncz László szerint az olaj árának csökkenésével nem lehetetlen az sem, hogy 2009 júliusában már nem lesz szükség a földgáz árának emelésére. Most viszont a nyomott közüzemi ár miatt a fogyasztók visszatérnek a szabadpiacról a közüzembe. Ez a Főgáz esetében várhatóan mintegy 40-50 millió köbmétert fogyasztó cégek visszatérését jelenti a közüzembe.

A szabadpiacon a verseny fokozódására számít a Főgáz, az olyan nagy szereplők részvétele miatt mint a Shell, az osztrák OMV leánycége, az orosz Gazpromhoz köthető kereskedők és magyar MOL. Az energetikai cégeknek címzett várható új "Robin Hood" adó a gázipari szolgáltatókat remélhetőleg nem érinti - mondta Koncz László újságírói kérdésre válaszolva, hiszen az ár hatósági ár.

Bakonyi Tibor ehhez hozzáfűzte, hogy a Főgáz társadalmi felelősségvállalása a hátrányos helyzetben lévők több millió forintot kitevő vissza nem térítendő támogatásában is megnyilvánul, tehát indokolatlan ilyen címen esetleg új adót kivetni a Főgázra is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba. A hétközi kormányülésen történtekről tartottak kormányzati sajtótájékoztatót csütörtök délután.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×