Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A német vasút nyereséges

A német vasút az év első felében 8 és fél százalékkal növelte üzleti forgalmát. Az adat kedvezően hat a vasúttársaság azon tervének megvalósítására, hogy még ebben az évben a tőzsdére vigye részvényeit - jelenti németországi tudósítónk.

Márciusban a vasút szóvivője bejelentette, hogy idén az üzleti forgalmat legalább 5 százalékkal akarják növelni. Noha az első félévre vonatkozó hivatalos adatokat csak egy hét múlva hozzák nyilvánosságra, a Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy ebben az időszakban már 8 és fél százalékkal sikerült emelni a bevételeket, ami így csaknem17 milliárd eurót tett ki.

A német vasút privatizálása óta átmeneti anyagi veszteségek elkönyvelésére kényszerült, de a cég elnöke, Mehdorn már tavaly ígéretet tett, hogy a céget nyereségessé teszi. Ennek érdekében karcsúsították a vasút személyi állományát, egyben pedig igencsak kecsegtető ajánlatokkal hódították vissza az utazóközönséget. Így megfigyelők csaknem biztosra veszik, hogy a cég forgalma idén eléri a tervezett 34 milliárd eurót, ami igencsak kedvező feltételt teremt a vasúti részvények tőzsdei bevezetésére is.

Ezek után nem jelentett különösebb meglepetést a vállalat azon törekvése sem, hogy betársul egy jól jövedelmező olasz magán-vasúttársaságba. Lapértesülések szerint a Fiat és a Ferrari autógyár elnöke részéről alapított Nuovo Trasporto Viaggiatori nevű gyorsvasút 2011-ben akarja megindítani járatait Torino és Nápoly között és ennek megvalósításához szüksége van külföldi tökére is, amit - legalábbis jórészben - a német vasúttársaság biztosíthat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×