Infostart.hu
eur:
385.49
usd:
332.04
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Tejtermelés: csak a leghatékonyabban gazdálkodók érnek el nyereséget

A tehénállomány- és a tejtermelés csökkenésével már nem, az állomány további koncentrálódásával azonban számolni kell Magyarországon - derül ki a GfK Hungária tanulmányából. Sánta Zoltán, a cég piacfejlesztési menedzsere elmondta: a tej felvásárlási ára 80-82 forint körül alakul ebben az évben, amivel csak a leghatékonyabban gazdálkodók tudnak nyereséget elérni.

A kilátások alapvetően pozitívak, 2017-ig nagyjából 20 százalékos növekedés várható a tejszektorban - vélekedik Sánta Zoltán, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzsere. Szerinte ugyanakkor nem minden ország tudja előnyére fordítani ezt a helyzetet. Ha vetünk egy pillantást az európai uniós tejszektorra, láthatjuk, hogy a növekedés korlátozott, hiába ez a világ legnagyobb tejpiaca - jegyezte meg.

Ez a piac ugyanis, mint mondta, telített, a bővülés a belső piac bővülésének függvénye. Folyamatos szabályozás alatt áll a tejpiac, épp azért, hogy minél inkább a világpiaci viszonyokhoz idomuljon az ágazat - fejtette ki Sánta Zoltán.

Nem tudunk elbújni az erős koncentrálódási kényszer elől - figyelmeztetett a piacfejlesztési menedzser. Csökken a tehenek száma az unióban, viszont ezzel párhuzamosan növekszik a tejhozam, és az új tagállamok a jóslatok szerint gyorsabban fognak bővülni ilyen szempontból - vázolta a GfK Hungária munkatársa.

Sánta Zoltán szerint nálunk nem valószínű, hogy csökkenni fog a tehenek száma, de nagyobb telepekre fognak koncentrálódni. Úgy látja, a néhány tehénnel rendelkező gazdáknak nehéz lesz a helyzete.

Ráadásul a környék sajátossága, hogy megdrágultak a takarmányárak, így akik nem rendelkeznek saját takarmánytermelő területtel, azok sem járnak majd jól - jelentette ki a szakember. Szerinte a magyar gazdaság már annyira beépült a világgazdasági folyamatokba, hogy aki nem nyereségesen termel, nem fog tudni fönnmaradni.

Azt gondoljuk, hogy az idén a tavalyi éves átlagáraknak megfelelő 80-82 forintos szinten stabilizálódnak az idei felvásárlási árak is - zárta szavait Sánta Zoltán.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×