Infostart.hu
eur:
365.39
usd:
321.22
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A magyar vásárlóknál továbbra is a Suzuki az első

Csökkent az eladott új személygépkocsik száma az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest, az eladott autók mennyisége 85.147 volt - tette közzé a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Győző Gábor, a szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: a piaci részesedésben a Suzuki őrzi az első helyét, a második az Opel, a harmadik pedig a Ford.

A várakozással ellentétben jobban sikerült az első félév, mint amit gondoltunk, hiszen a tavalyi és az idei év közötti elmaradás összesen 800 darab gépkocsi - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, aki szerint ha ez a tendencia változatlan marad, akkor idén körülbelül 175 ezer darab új személyautót fognak érékesíteni.

Győző Gábor elmondta: az autóvásárlás csökkenésének egyik oka, hogy a fizetőképes kereslet már 2004 óta lefelé tendál, és nem valószínű, hogy ebben az évben ez a folyamat megáll.

Az egyesület elnöke szerint évtizedes tradíció, hogy a kisautók és az alsó középkategóriás gépkocsik részaránya 85 és 90 százalék között van. Ez természetes, hiszen a magyar piac egy hihetetlen árérzékeny piac - mondta.

A márkák sorrendjében az előző évhez képest nagy eltérés nem volt: a Suzuki változatlanul az első, az Opel a 2., a Ford a 3., 4. a Volkswagen, 5. a Skoda, 6. a Toyota, 7. a Chevrolet, 8. a Peugeot, 9. a Renault és 10. a Fiat.

Győző Gábor elmondta: a vesztesek között vannak a francia márkák. Ez különösen a Renault-nál jelentős, mert az valamikor még stabilan a 3. legkeresettebb autó volt.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Csütörtökön XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert a Vatikánban. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta a Szentatyát, és bejelentette, hogy a kormány átvilágítás után folytatja a Hungary Helps programot. Itthon jogutód nélkül megszűnt 14 kekva, a kormány átalakítja a pedagógus-továbbképzést, az Igazságügyi Minisztérium pedig a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett. A politikai figyelem közben a hétfői rendkívüli ülésre irányul, ahol a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×