Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Az Új Tulajdonosi Program nem veszélyezteti a konvergenciaprogramot

A lakossági megtakarításokat ösztönző és a polgárosodást erősítő Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében nyújtott kedvezmények 2009-ben egyensúlyi oldalon nem okoznak feszültséget a konvergenciaprogram megvalósításában, sőt az első évben félmilliárd forintnyi pozitív hatásuk lesz a költségvetésre - mondta Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A pénzügyminiszter azt mondta: az Új Tulajdonosi Program hatékonyabb állami vagyonkezelést tesz lehetővé, erősíti a tulajdonosi szemléletet a társadalomban, és megtakarításra ösztönzi az embereket.

Veres János hozzátette: a tárca számításai azt mutatják, hogy mintegy 2-300 ezer háztartás, egyén vonható be ebbe a programba.

A miniszter hangsúlyozta: a társaságok többségi állami tulajdonban maradnak, a vállalatok 25 százaléknyi részét kínálják fel. A befektetőknek 10 százaléknyi önrészt kell a vásárláskor felmutatni, amelyet 3 év alatt törleszthetnek majd.

Veres János ismét felsorolta, hogy az első szakaszban két céget visznek a tőzsdére, valamint kínálnak fel a befektetőknek: az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t, és az állami vagyonból kialakított ingatlanportfolió céget, a második szakaszban pedig a Szerencsejáték Zrt., a regionális vízművek, a Magyar Posta és a Magyar Villamos Művek Zrt részvényei egy részének értékesítése kerülhet sorra.

Ez utóbbi esetében - jegyezte meg a miniszter - a tőzsdére meneteltől független, hogy a vállalat leányai önállóak lesznek-e addig, avagy sem.

Négy évig jár többletkiadással


A pénzügyminiszter elmondta: a konvergenciaprogramra, számításaik szerint, mintegy félmilliárd forintnyi hatást gyakorol 2009-ben az Új Tulajdonosi Program. Ez az összeg 5 éves időtartamot és több szempontot figyelembe véve 2014-ig 1 milliárd 375 millió forintig emelkedik, majd 2015-ben mínusszá válik, ami azt jelenti, hogy az első években ennyi többletkiadással jár, és hogy az ötödik évben már nem jár kiadással.

A Fidesz helyettes szóvivője közleményben reagált Veres János kijelentéseire. Eszerint "2005-ben Gyurcsány Ferenc kedvezményes földtulajdont ígért az embereknek, de egyetlen gazda vagy gazdálkodó család sem jutott egyetlen talpalatnyi földhöz sem, a spekulánsok viszont nagyon jól jártak".

Cser-Palkovics András szerint a hazugság politikája folytatódik. A közleményben arra is kitért, hogy a Gyurcsány-kormány konvergenciaprogramja amúgy is rossz a gazdaságnak és az országnak egyaránt, mert nem a növekedésre és a munkahelyteremtésre épül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer és hálózat fejlődése nem követett le. A magyarországi napelemes kapacitás növekedésének lassulása a fenti tényezők ellenére nem visszafordíthatatlan, és ha az új kormány tervei megvalósulnak, újabb lendületet vehet a következő években.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×