Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.18
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Adócsökkentésről egyeztet a gazdasági miniszter

Csökkenteni kell a munkát terhelő adókat, változtatni kell a gazdaságpolitikán - ebben egyetértés van, sőt, abban is, hogy komoly lépéseket kell tenni, de kérdéses, hogy sikerül-e. A gazdasági miniszter a kérdésről a munkaadói érdekképviseletekkel egyeztetett.

A megbeszélésről hamarabb távozó Demján Sándor volt talán az egyetlen, aki kétségeit fogalmazta meg a munkaadói érdekképviseletek és a gazdasági minisztérium közötti egyeztetésekről.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke szerint a javaslatok elfogadhatóak, de kérdéses, hogy a szocialista párt támogatja-e ezeket, a kisebbségi kormány mozgásteréről már nem is beszélve.

A megbeszélés után a gazdasági miniszter azt mondta: abban a célban egyetértettek, hogy 5 százalékos gazdasági növekedést kellene elérni, és hogy ehhez a közteherviselés átalakítása szükséges elsősorban, emellett a munkahelyteremtés ösztönzése.

Bajnai Gordon hozzátette: az adminisztratív terhek csökkentése is a javaslatok között van, ennek akár már idén lehet érezhető hatása.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pozitívan értékelte, hogy a helyzetértékelésük ugyanaz, és a gazdaságfejlesztési irányokban is egyetértés van. Parragh László szerint azonban nem apró lépésekre, hanem nagyobbakra van szükség.

Takács János, a Magyar-európai Üzleti Tanács elnöke ehhez hozzátette: szükség van egy széles támogatottsággal bíró gazdasági stratégiára, de az első változtatások már nagy lépések kell, legyenek.

A gazdasági miniszter és a munkáltatói érdekképviseletek megállapodtak abban, hogy rendszeresen konzultálnak majd. Bajnai Gordon további érdekképviseleti szervezetekkel, kamarákkal is egyeztet majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×