Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Gyurcsány után Orbánnal is egyeztetnek a vállalkozók

A miniszterelnökkel idén négyszer egyeztettek a gazdasági élet szereplői, akik az elmúlt másfél hónap eseményei után most a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével is konzultálni fognak. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: nem fogadják el az úgynevezett bársonyos reformokat, és a jelenlegi adórendszer megtartását.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint teljesen természetes, hogy a gazdasági szereplők a kormánypárttal, a miniszterelnökkel és az ellenzékkel is tárgyalnak a magyar gazdaságpolitika jövőjéről.

Dávid Ferenc, a szervezet főtitkára az InfoRádióban elmondta: rendszeresen találkoztak a miniszterelnökkel, az elmúlt másfél hónap eseményeit azonban szervezetük defenzívnek értékelte, ezért az ellenzékkel és más civil szervezetekkel is egyeztetnének a szükséges lépésekről.

Hangsúlyozta: a szocialisták kisebbségi kormánya csak stabil parlamenti és társadalmi támogatás mellett működhet, azonban a folyamatok így is igen lassúak lehetnek, hiszen a döntések rengeteg egyeztetés igényelnek egy ilyen helyzetben.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×