Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
316.91
bux:
153506.42
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Két hónapja élő adótörvényeket módosít a Parlament

Alig két hónapja vannak hatályban az idei áfaszabályok, a Parlament azonban már a módosításukat tárgyalja. Ennek értelmében változnak a sokak által vitatott fordított adózás egyes rendelkezései is.

A parlamenti pártok mindegyike támogatja az áfaszabályok megváltoztatását, a módosításra ugyanis mihamarabb szükség van. Többen azonban rámutattak: a Parlament tekintélye járatódik le azzal, ha életbe lépése után két hónappal módosítanak egy törvényt.
A fideszes Tállai András ugyanakkor úgy vélte, hogy az adótörvények esetében nem érvényesül a jogbiztonság, az ugyanis a januárban bevezetett áfaszabályok szakmai előkészítetlenségét jelenti, ha két hónappal később már a módosításait tárgyalja a ház. A politikus a jelenlegi szabályt selejtnek nevezte, amelyet mielőbb ki kell cserélni. Úgy látja, a fordított adózás szabályainak módosítása nem oldja meg az összes eddig felmerült problémát.

Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár szerint a tavaly újrakodifikált áfatörvény nem selejt, csak vannak olyan pontjai, amelyeket nem sikerült egészen pontosan megfogalmazni. Elismerte például, hogy a fordított áfa szabályain sokan nem tudtak eligazodni.

A változtatásokról


Az áfa-törvény módosítása érinti a fordított adózás és a bizonylatolás témakörét, valamint az adómentes termékimport feltételeinek alkalmazhatóságát, a lakóingatlan bérbe adását és egyéb más, technikai jellegű kérdéseket - mondta az InfoRádiónak a Deloitte áfa-üzletágának vezetője.

Pénzely Márta közölte: a januárban bevezetett áfa-törvényben azért van szükség módosításokra, mert maradtak benne olyan hibák, amelyek miatt az adózók nem tudják értelmezni a jogszabályt.

A Deloitte senior managere úgy véli: a módosítás sok problémát orvosol, hibákat azonban még most is fedeznek fel benne.A rendelkezés nem visszamenőleges hatályú - tette hozzá Pénzely Márta, aki szerint azoknak az adózónak, akik már átállították a számlázási rendszerüket, emiatt lesznek kellemetlenségeik, most ugyanis vissza kell állítani a rendszereket.

Ha egy cég december 31-egy egyenes adózással adózott, vagyis kiszámlázta az áfát, január 1-jétől pedig, a törvény szerint, fordított adózást kezdett, május elsejétől ismét egyenesen adózik majd - mondta a Deloitte áfa-üzletágának vezetője.

A fordított áfa alá tartozók esetében az áfát nem a termék értékesítője köteles megfizetni, hanem annak megrendelője. A technikát 2006. januárja óta alkalmazzák Magyarországon az áfacsalások visszaszorítására, 2008-tól azonban kiszélesítették azt a kört, amelyre alkalmazni kell a technikát.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×