Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Tárgyalásokat kezdeményez befektetőivel a MOL

A MOL Nyrt. az OMV nyilvánosságra került félrevezető állításai miatt tárgyalásokat kezdeményez jelentősebb befektetőivel azért, hogy a magyar társaság álláspontját is megismerjék az ügyben azok, akiben bármilyen aggály merült fel a magyar cég magatartását illetően - mondta Ferencz I. Szabolcs, a MOL kommunikációs igazgatója.

Az igazgató közölte: az OMV érvei az egyesüléssel kapcsolatos szinergiákról nem valósak.

Hozzátette: a MOL részletes és megalapozott számításai szerint a szinergiákat illetően inkább negatív, mint pozitív szám jön ki végeredményként, azaz a kényszereladásokat is figyelembe véve, mindenki veszítene az ügyleten. Az igazgató úgy vélte, hogy az OMV által korábban közölt 400 millió eurós előnyt semmi nem támasztja alá.

Ferencz I. Szabolcs szerint félrevezető, hogy az OMV azt a látszatot kelti, mintha a versenyjogi engedélyek megszerzése nem jelentene gondot. Ezzel szemben a MOL részletes és megalapozott véleményekkel rendelkezik a tekintetben, hogy az egyesülés jelentős kényszerű eszközeladással és finomítói kapacitás-értékesítéssel járna együtt, ami növeli a tranzakció zárásának kockázatait is.

Az igazgató szerint az is félrevezető, ahogyan az OMV beállítja a MOL alapszabályában lévő 10 százalékos szavazati korlátot. Szemben az OMV állításával, ez a szabály az EU egyetlen előírásával sem ellentétes, sőt, Európában több vállalat is alkalmaz a részvényesei által megszavazott, ilyen mértékű szavazati korlátot, mint például az osztrák áramcég, a Verbund.

A Verbund esetében 5 százalékos a korlát. Az OMV korábban éppen azt a szintén osztrák társaságot akarta sikertelenül felvásárolni, ahol az osztrák államot tulajdonosként szintén Martin Bartenstein gazdasági miniszter képviseli.

Piaci elemzők az ügylettel kapcsolatban elmondták, várható, hogy a közeljövőben több alapkezelő is kérdéseket tesz fel a MOL-nak, illetve levelet küld a vezetőknek az egyesülés támogatásával kapcsolatban.

Azt azonban látni kell, hogy több alapkezelő kifejezetten a szóban forgó ügylettel kapcsolatban vásárolt MOL-részvényt spekulációs célból, éppen ezért nem biztos, hogy ezeknek a véleményét kell a leginkább figyelembe venni - tették hozzá.

Ezzel összefüggésben Ferencz I. Szabolcs elmondta, mivel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint sincs OMV-ajánlat, nem tud érdemben reagálni egyes alapkezelőknek az ajánlattal kapcsolatos felvetéseire.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×