Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
315.21
bux:
148295.11
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Háromszázmillió a menyasszonytáncból? Ezt még az APEH sem hiszi el

Eddig majdnem 2700 vagyonosodási vizsgálatot végzett el az adóhivatal, amelyek között 1800 esetben állapított meg adókülönbözetet. Az APEH idén még majdnem 6700 vizsgálatot fog lefolytatni, főleg azoknál, akik tagi kölcsönt adtak a cégüknek, vagy akik nagy értékű ingatlant vásároltak.

Az előzetes tervek szerint 10 ezer vagyongyarapodási vizsgálatot végez idén az adóhivatal, de elképzelhető, hogy ennyit már az év első felében el tudnak indítani az ellenőrök - mondta az APEH elnökhelyettese.

Eddig mintegy 2700 vizsgálatot zártak le első fokon, és körülbelül 6700 vizsgálat van előkészületben.

A lezárt vizsgálatok között 1800 esetben állapított meg adókülönbözetet a hatóság, összesen csaknem 10,7 milliárd forint értékben, ezekhez még egyszer ennyi bírságot és késedelmi kamatot számítanak fel.

Varga Lászlóné kijelentette: az adózók gyakran élnek különböző trükkökkel, hogy legalizálják vagyonukat. Gyakori például a kölcsön, de akadt olyan ember is, aki azt mondta: házasságkötésekor 300 millió forint jött össze a menyasszonytáncból és a nászajándékokból.

A vagyongyarapodási vizsgálatokra célzottan választja ki a hatóság a magánszemélyeket. A kiválasztás szempontjai között élen jár a tagi kölcsön és az ingatlan adásvétele.

Varga Lászlóné kiemelte: nagyon gyakori, hogy az adózó akadályozza a vizsgálatot, ezekben az esetekben kénytelenek mulasztási bírsággal élni. Ennek összege 100 ezer forint, amelyet többször is kivet a hatóság, ha indokoltnak tartja.

Polgár Péter, az APEH másik elnökhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy május 21-ig kell beadniuk a magánszemélyeknek a személyi jövedelemadó bevallásukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×