Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
317.03
bux:
153375.93
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"Egymás mellett élő jogszabályok"

Szigorúbb államháztartási törvény elfogadását, valamint az adórendszer átalakítását szorgalmazták szakemberek a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén, amelyen mások mellett felszólalt Akar László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója és Pitti Zoltán, a Corvinus egyetem tanára is.

Törvénybe kellene foglalni, hogy az államháztartás elsődleges egyenlege nem lehet negatív, és az államadósság nem emelkedhet az előző évhez képest - mondta Akar László.

Szerinte szigorúan kellene meghatározni azt, hogy milyen esetekben lenne szükség pótköltségvetésre. A szakember szükségesnek tartja egy középtávú költségvetési program kidolgozását is.

Az adórendszerről szólva megjegyezte: hozzá kellene nyúlni a helyi adók rendszeréhez, és csökkenteni kell a helyi iparűzési adót.

Pitti Zoltán, az APEH egykori elnöke az adórendszer átalakításának szükségességéről beszélt. Szerinte a mai adórendszer megszűnt adórendszernek lenni, és csupán jogszabályok egymás mellett élését jelenti.

Szerinte el kellene végre dönteni, hogy milyen elvek alapján akar adót szedni az állam, valamint hogy miként akarja elkölteni a bevételeket. Az adózók megnyerése érdekében átláthatóvá kellene tenni a közpénzek elköltését.

Hangsúlyozta: az adózási morál változtatása nem lehetséges közéleti mintaadás nélkül. Ezzel utalt a pártfinanszírozásra, valamint a képviselői költségelszámolás problémájára.

László Csaba korábbi pénzügyminiszter szerint közelíteni kell az intézményi szektor gazdálkodását az üzleti szektoréhoz. A KPMG adópartnere az InfoRádióban azt mondta: a finanszírozásánál közszférában is a teljesítményt kell alapul venni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×