Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
315.74
bux:
153193.47
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A MOL 35 milliárd forintot fizet ki osztalékként

Az igazgatóság javaslata alapján a MOL közgyűlése jóváhagyta az összesen 35 milliárd forintnyi osztalék kifizetését. Az olajipari társaság menedzsmentje a közgyűlést követően szólt a növekedési lehetőségekről és az akvizíciós célpontokról is.

A jó időben megvalósított beruházások adják a MOL sikerét - mondta Hernádi Zsolt, a társaság vezérigazgatója. A cég kapitalizációja meghaladja a 10 millió dollárt.

Elmondta: a 35 milliárd forintos osztalék darabonként 325 forintot jelent a részvényeseknek. Elmondta azt is, hogy a vállalat a hatékonyság növelésével az évtized végére évente 285 millió dollárt akar megtakarítani.

Hangsúlyozta: a vállalat a magyar GDP 8 százalékát generálja. Tavaly a teljes beáramló működő tőke 25 százalékát tette ki az a 200 milliárd forintos beruházás, amit a társaság Magyarországon hajtott végre.

A kiskereskedelmi pozíciói romlottak a MOL pozíciója, a bevásárlóközpontok mellett megjelenő diszkont benzinkutak megjelenése miatt. A társaságnak 40 százalékos részesedése van a piacon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívül nap: Magyar Péter előtt az államfő is felszólal az Országgyűlésben
frissülő cikk

Rendkívül nap: Magyar Péter előtt az államfő is felszólal az Országgyűlésben

Baka András jelölte legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt, majd napirend előtt felszólal az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a felszólalás idején az ülésen, mert „illegitimnek” tekintik az államfőt. Magyar Péter miniszterelnök is felszólal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×