Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
315.76
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Még mindig nem tudni, kié lesz a csepeli kikötő

Továbbra sem dőlt el a Csepeli Szabadkikötőt üzemeltető cég sorsa. A folyamatban lévő, harmadik privatizációs pályázat eredményhirdetését 30 nappal elhalasztotta az ÁPV Rt.

A korábbi két privatizációs pályázatnál nagyobb az érdeklődés a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. megvásárlása iránt.

Az első tendernél valójában verseny sem alakult ki, hiszen a három pályázatból kettő érvénytelen volt.

A másodiknál hasonló helyzettel találkozott az ÁPV Rt. igazgatósága: jóllehet, a pályázati csomagot heten vették meg, végleges ajánlatot csak ketten tettek.

Ezek közül az egyik az a Rhenus-csoport, amely már az első privatizációs felhívásra is jelentkezett. A másik pedig az Erdért vezette konzorcium, amely 100 százalékos magyar tulajdonban van.

Az ÁPV Rt. ekkor úgy ítélte meg: az érdeklődés elmaradt a várttól, ráadásul a kínált vételár sem érte el a vagyonkezelő által reálisnak tartott értéket.

Harmadik kísérlet

A harmadik felhívást február közepén jelentette meg az ÁPV Rt. Az állami vagyonkezelő nem változtatott a korábbi feltételeken: továbbra is kikötő-üzemeltetési gyakorlattal vagy logisztikaiközpont-működtetési tapasztalattal kell rendelkezniük a pályázóknak.

Az is egyértelmű, hogy az ÁPV Rt. célja az árbevétel maximalizálása, illetve a fejlesztésekhez szükséges források biztosítása.

Tőkeerős befektetőre elsősorban azért van szükség, mert szakértők szerint évente legalább 1 milliárd forintot kellene fejlesztésre költeni.

A kikötőnek a magánosítást követően is meg kell felelnie számos előírásnak, egyebek közt az országos közforgalmú kikötői státusz törvényi követelményeinek.

Gondolkodási idő

A harmadik pályázat - amelyre négy ajánlat érkezett - elbírálása a napokban fejeződött volna be.

Az InfoRádió érdeklődésre ugyanakkor az ÁPV Rt-nél azt közölték: 30 nappal meghosszabbították az értékelési szakaszt.

Az InfoRádió értesülései szerint ennek hátterében elsősorban az áll, hogy az állami vagyonkezelő a lehető legjobb feltételekkel kívánja értékesíteni a 355 millió forintos alaptőkével rendelkező Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt-t.

Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy május második felében derül ki: meg tud-e állapodni az ÁPV Rt. valamelyik befektetővel olyan vételárban, illetve fejlesztési tervben, amely biztosítja, hogy megérje átadni a Csepeli Szabadkikötő 75 évre szóló üzemeltetési jogát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×