Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.58
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Close up photo of a businessman driving a car
Nyitókép: Geber86/Getty Images

Kiborultak az autósok ettől a "körforgalomszörnytől"

Már autósoktatók is tiltakoztak az átépítés ellen, mondván, kicsit sem egyértelmű, hogyan kell benne közlekedni.

Az ügy február elején kezdődött, amikor az angliai, Hampshire megyei Basingstoke autósai, sőt még az autósoktatók egy része is aggályait fejezte ki egy újonnan átadott, átépített körforgalom kapcsán.

Egy kisebb körforgalmat építettek át egy nagyjából kétéves projektben, közel 20 millió fontból (több mint 900 millió forint), úgy, hogy a sok sáv és kijárat között lámpákkal, táblákkal és felfestésekkel igyekeznek a megfelelő irányba terelni az autósokat.

Ám a tapasztalatok szerint ez egyáltalán nem sikerült. Olyannyira nem, hogy 24 autósoktató fordult a helyi önkormányzathoz a hónap elején azzal a kéréssel, hogy magyarázzák el az új körforgalom működését, illetve egységesítsék a táblák és a felfestések jelentései közti különbségeket. Különösen a jobbra haladást (a magyar közlekedési rend szerint ez a bal kéz felé lévő kijárat felé való haladással egyenértékű) tartják kivitelezhetetlennek, néhány kijárat egyszerűen elérhetetlen szabályos közlekedéssel.

Még a helyiek is összezavarodtak az ellentmondásoktól, de a környéket kevésbé vagy egyáltalán nem ismerők számára biztos kudarcot jelent a helyszín.

A felzúdulásra reagálva az önkormányzat közölte, hogy változtatnak a táblákon és a jelöléseken, hogy könnyebb legyen kiigazodni a körforgalomban.

Kicsivel később az borzolta a kedélyeket, hogy lezártak egy sávot az amúgy is nehézkesen használható körforgalomban. A helyi lap azonban kiderítette, hogy csak a vízművek dolgozik a helyszínen, nincs szó a forgalmi rend újabb megváltoztatásáról.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×