Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: VMSZ

Fokozták a biztonságot a Balatonnál

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata három új állványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyenesen vehetnek kölcsön mentőmellényeket a strandoláshoz.

A keszthelyi Városi Strandon, a gyenesdiási Diási Játékstrandon, illetve a balatonlellei BL YachtClub kikötőjében elhelyezett állványokon 12 darab különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki ráadhat a gyermekére, amíg a strandon vagy a kikötőben van – tájékoztatott a VMSZ.

A közlemény idézi Bagyó Sándort, a VMSZ elnökét, aki elmondta, hogy Balatonlellén van az első olyan állvány, amit nem strandon, hanem kikötőben helyeztek el. A kikötő nagyon veszélyes hely a gyermekek számára, számos esetben a szülők mással vannak elfoglalva, és hamis biztonságérzetük van, mert nem a nyílt vízen tartózkodnak.

Egy kisgyereknek már a kikötőbe érkezés pillanatától viselnie kellene a mentőmellényt, mert úgy semmilyen körülmények között sem merül el, még akkor sem, ha beüti a fejét esés közben és eszméletét veszti. Néhány éve éppen a balatonlellei kikötőtől nem messze fulladt meg egy óvodás kisfiú, aki játék közben beesett a vízbe, de ezt sokáig senki nem észlelte – idézte fel.

Az első – feltűnően nagy és élénk színű – mentőmellényállványokat tavaly nyáron helyezte ki a VMSZ, amelyhez számos pozitív visszajelzés érkezett, hogy a gyerekek használják is azokat. A tavalyi mellényeket átvizsgálták, cserélték, és javították, ha szükségesnek látták.

Idén nyáron már hét helyszínen várja a gyermekeket ez a közösségi szolgáltatás, a három új helyszínen túl Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, Alsóörsön a Községi Strandon és Balatonlellén a Napfény Strandon.

Az idei évben kihelyezett három új állványt a Balaton Fejlesztési Tanács által - a Balaton-fejlesztési feladatok támogatása pályázat terhére az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatási programja keretében - a tavalyi vízbiztonság-fejlesztési programhoz biztosított forrásból finanszírozták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×