Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Az újonnan átadott paksi naperőmű napelemtáblái 2019. március 5-én. Az ország egyik legnagyobb, 9 milliárdos költséggel készült naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával valósult meg az atomerőműtől néhány kilométerre. A 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőmű mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Nagy napelempályázat indul, több kategóriában

Lehet úgynevezett kicsi és nagy "erőműre" is pályázni, előbbire 333, utóbbira 667 millió forint áll rendelkezésre.

Ősszel egymilliárd forintos keretösszeggel pályázat indul a megújuló energiaforrásból előállított villamosenergia támogatására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A METÁR (Megújuló Támogatási Rendszer), amihez a mostani kiírás is kapcsolódik, 2017 januárjának első napjával lépett életbe.

A jelentkezők most két kategóriában adhatják be pályázatukat: a 0,3 megawatt és 1 megawatt közé eső, illetve a legalább 1 megawatt és legfeljebb 20 megawatt közé eső teljesítményű kategóriában.

Előbbi esetében összesen 333 millió, utóbbi esetében összesen 667 millió forintnyi támogatást lehet igényelni.

A szeptemberben nyíló pályázatra kizárólag hazai telephelyen termelt villamosenergia termelője nyerhet támogatást. Az értékelés során

előnyt élveznek a barnamezős területeken zajló beruházások, amelyeknek a támogatás elnyerésétől számítva 3 éven belül kell megvalósulniuk.

A kiíró a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal, 2020 elején már meg is születhetnek a nyertes pályázatokkal kapcsolatos döntések.

Napelemes fejlesztések

Idén áprilisban gigantikus naperőműparkot adtak át, tulajdonosa a Mátrai Erőmű, 22,6 megawattos és 5,4 milliárd forintból épült meg. Rekordidő alatt, öt hónappal a tavaly szeptemberi alapkőletétel után, februárban már meg is kezdte az üzemelést a bükkábrányi fotovoltaikus erőmű.

Tavaly év elején jelentette be a kormány a kisteljesítményű napelemes erőművek támogatását. A projekt részeként

3000 darab fél megawattos erőművet lehet létesíteni magyar földtulajdonosok és földhasználók területein.

A gazdák határozhatnak úgy, hogy a naperőművet egymagukban létesítik, vagy több másik gazdával összeállva naperőműfarmot hoznak létre. Arról is maguk dönthetnek, hogy az adott földterületet milyen célra alkalmazzák, a napelemek tehát a mezőgazdasági termelésből kivont termőföldeken is telepíthetők.

Kína közben már az űrbe telepített naperőmű építésén töri a fejét, 2025 és 2050 között készítené el.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×