Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hatalmas botrány a sztár budapesti koncertje előtt: leégették Nicki Minajt - videó

Botrányos körülmények között maradt el Nicki Minaj pozsonyi koncertje.

A turné pénteki állomása Pozsonyban volt, sokan Szlovákia másik végéből utaztak a városba a koncert miatt. A jegyek több mint 30 ezer forintnak megfelelő összegbe, 100 euróba kerültek.

A koncert azonban nem kezdődött el időben, sőt, végül egyáltalán nem kezdődött el. Azonban a közönséget öt órán keresztül váratták a helyszínen, mire bevallották, hogy mégsem lesz koncert.

A pozsonyi Új szó szerint a szervezők követtek el óriási hibákat: a koncerthez szükséges felszereléseket szállító 18 kamion hatórás késéssel érkezett a várthoz képest a helyszínre. Késve, de gőzerővel elkezdték a színpadépítést, amit viszont nem sikerült a koncert tervezett kezdetére befejezni.

A stadiont este fél tízkor nyitották ki, beengedték az embereket, ahol végül a színpadon éjfél előtt nem sokkal megjelent Nicki Minaj, aki tolmács segítségével elmondta a közönségnek, hogy nincs elegendő áram a technika beüzemeléséhez, ezért a koncert elmarad.

Nicki Minaj hétfőn Budapesten lép fel.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×