Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Szegedi Csaba halőr egy horgász engedélyét ellenőrzi a fővárosi Népszigeten 2017. augusztus 11-én. A halőrök munkájához szükséges új eszközök vásárlására idén 470 millió forint állami támogatásra pályázhattak a halőrszolgálatok.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Fontos változást vezetnek be a Velencei-tónál

Vége a bérelt helyeknek a tóparton.

Az évszakhoz képest kifejezetten enyhe időben a Velencei-tó nagy részéről eltűnt a jég, ezért megjelentek a horgászok. Mint a feol.hu írja, többen próbálkoztak békéshalak fogásával, és a sok bodorka mellett már egy egy dévérkeszeg is horogra akadt. A csuka fogási tilalma miatt a süllő vált a ragadozó halak kedvelőinek célpontjává, és több kisebb példány mellett egy három és fél kilós fogasüllő is horogra akadt.

A Velencei-tóra vonatkozó horgászrend szabályai módosultak:

a parti horgászhelyeket folyamatosan, több napon keresztül elfoglalni legfeljebb csak 72 órán keresztül szabad.

Az egybefüggő, többnapos helyfoglalást követően ötszáz méteres körzeten belül ismételten letelepedni tilos, ilyen esetben a horgász leghamarabb tizenöt nap múlva térhet csak vissza ugyanarra a helyre. Ez a szabály nem vonatkozik a kempingek és a magánterületek partszakaszait használókra.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×