Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Akár 30 fok is lehet vasárnap

Akár 30 fok is lehet vasárnap Magyarországon.

Itthon a Dunántúl nagy részén túlnyomóan derült idő lesz, keleten pedig csökken a felhőzet, és egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, északkeleten esetleg még zivatar is lehet. Éjszaka már kevés lesz a felhő, északkeleten is megszűnik a csapadék. Vasárnap eleinte túlnyomóan napos időre számíthatunk, majd délután nyugat felől megnövekszik a fátyol-, illetve a gomolyfelhőzet, és estefelé a Nyugat-Dunántúlon néhol zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A déli szél többfelé megélénkül, elsősorban a Kisalföldön megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökés is lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 25 és 30 fok között alakul.

Európában szárazföldünk északnyugati, északi területei fölött ciklonok és frontjaik alakítják az időjárást. Arrafelé sok a felhő, és többfelé - elsősorban a frontok mentén - esik az eső, záporeső. Ugyanakkor Kelet-, Délkelet-Európa fölött anticiklon helyezkedik el, területén kevés a felhő, sokat süt a nap, de a Balkán térségében egy magassági hidegörvény hatására erőteljes a gomolyfelhő-képződés, és ott helyenként zápor is kialakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi felén általában 11 és 19 fok között változik, csak Norvégiában és Izlandon mérnek helyenként ennél hűvösebbet. Délen még nyáriasan meleg van, a délutáni órákra többnyire 22 és 30 fok közé melegszik fel a levegő, sőt Spanyolországban és Bulgáriában néhol 30, 38 fokot is mérnek. Vasárnap estig a Kárpát-medence fölé délies áramlással váltakozó nedvességtartalmú, kissé melegebb léghullámok érkeznek, tovább erősödik a nappali felmelegedés.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×