Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Így érhetjük el a 120 éves életkort

Karádi István belgyógyász szerint a nyugati típusú étrend és a mozgásszegény, kényelmes életmód megrövidítheti életünket. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja az InfoRádiónak azt mondta: az előrejelzések szerint 2025-re a mai 250 millió cukorbeteg helyett 500 millió cukorbeteg lesz a világon.

„A vizsgálatok alapján 120 év körülire taksálják a leghosszabb garantált emberi élethosszt, de természetesen vannak, akik ennél idealistábbak és azt mondják, hogy akár 130-140 évet is élhet az ember. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a 120 évet nehezen haladhatná meg az emberi élet” - mondta Karádi István belgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Hozzátette: az élet meghosszabbodása nagyon sok körülménynek köszönhető. Az egyik az orvostudomány fejlődése, de az emberi élethossz függ a szociális helyzettől és a társadalom állapotától is. A belgyógyász azt is elmondta, hogy az emberek közvetlenül az öregségtől nem halnak meg, a konkrét halálok mindig valamilyen betegség, szervi vagy szöveti elégtelenség.

„Ez minden ember esetben különböző lehet. A leggyakoribb halálok természetesen a szív- és érrendszeri megbetegedés, amely széles skálát ölel fel: legtöbbször koszorúér-megbetegedés, vagy stroke, tehát az agyi erek valamilyen betegsége fordul elő. A kor előrehaladtával érelmeszesedés is sokkal nagyobb eséllyel lép fel” - részletezte a belgyógyász.

Karádi István szerint vannak, akikben ez sokkal kisebb mértékű, az ő génállományuk és a környezeti hatásokra való reakciójuk ideális és ezért nem alakul ki érbetegség.

„Számtalan olyan rizikótényezőt ismerünk, amelyek érelmeszesedést okozhatnak. A leggyakoribb mindenekelőtt a magasvérnyomás-betegség, a dohányzás, a magas koleszterinszint, és egyre inkább a diabétesz vagyis a cukorbetegség, amelynek kiterjedése fokozódik. Az előrejelzések szerint 2025-re a mai 250 millió cukorbeteg helyett 500 millió cukorbeteg lesz a világon” - fogalmazott a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Karádi István elmondta, hogy ez rendkívüli módon összefügg a kényelmes nyugati életmóddal, a nyugati táplálkozással, az inaktivitással és az elhízással.

„Ezek mind elősegítik a cukorbetegség, sőt a daganatos betegségek létrejöttét is. Mindkét betegség sokkal kevésbé fordul elő, ha valaki sportos életmódot él, nem fogyaszt túl sok szénhidrátot, rostos ételeket eszik és nem hízik el. Teljesen egyértelmű, hogy az elhízás során a zsírszövet növekedése segíti elő a daganatos betegségekre való hajlam növekedését” - hangsúlyozta Karádi István belgyógyász az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×