Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nemzeti Vágta - Megkezdődött a verseny a Hősök terén

A versenyző 72 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával ünnepélyesen megnyitották szombat délelőtt a 8. Nemzeti Vágtát a fővárosi Hősök terén kialakított speciális versenypályán.

"Ameddig az emberi emlékezet vissza tud tekinteni a múltba, őseinket mindig lóháton mutatja be a történelem. Honfoglaló Árpád harcosaitól és a kalandozó magyaroktól kezdve középkori nehézlovasainkon át a huszárokig lóháton szolgáló katonáink mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Mesterségbeli tudásnak és az elkötelezettségnek, bajtársiasságnak és bátorságnak, a hazaszeretetnek olyan példáját adták, amire nekünk is figyelnünk kell" - hívta fel a figyelmet a magyar mint lovas nemzet történelmi hagyományaira ünnepi beszédében Kun Szabó István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Kun Szabó István és a verseny szervezőinek képviselői koszorút, a résztvevő települések polgármesterei pedig az emlékezés virágait helyezték el a Hősök emlékkövénél.

A vágtát, mint minden évben, idén is a hadtörténelem egy kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: 2015-ben Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárja előtt tiszteleg a rendezvény.

Rostás Pál a napóleoni háborúban 1813-ban az észak-itáliai hadszíntéren küzdött. Bajtársai mind megsebesültek és visszavonultak, a vitéz közhuszár ezt biztosítva egyedül küzdött a többszörös túlerővel szemben, majd harminc sebből vérezve hunyt el a csatatéren. A huszár és katonai erények közül a legmagasztosabb, a bajtársak életéért való önkéntes áldozat példáját állítja elénk - fejtette ki Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya.

A beszédeket követően a versengésben résztvevő 72 település lovasai vonultak fel, hogy megtegyék a megmérettetés tisztaságát szavatoló ünnepélyes fogadalmukat. Ezzel hivatalosan kezdetét vette a 8. Nemzeti Vágta.

Ezt követően nagyszabású történelmi gálaműsor keretében - a jó időnek köszönhetően nagyszámú közönség előtt - vonultak fel a Szentlászlóvölgyi Lovas Hagyományőrző Egyesület lovasai, salföldi kopjások, bugaci csikósok, pusztai ötösök, majd huszárok tartottak bemutatót.

A versenyprogram a kishuszárvágta és a Nemzeti Vágta előfutamaival folytatódik. A nap során rendezik meg a fogatvágta előfutamait és a jótékonysági sztárfutamot is. A programot kocsitoló verseny, agárfutam, lovas dámák bemutatója színesíti.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy úton ezúttal is Vágta Korzón ismerkedhetnek meg a látogatók a résztvevő településekkel, az Országkonyha pedig a tradicionális magyar konyha ízei mellett különleges étel- és italkínálattal is várja a vendégeket az 56-osok terén.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×