Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ma mutatkozik be a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjében

Molnár Gábor séf vezetésével ma mutatkozik be a magyar csapat a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d'Or világdöntőjében a franciaországi Lyonban, ahol öt kontinens 24 nemzetének legjobbjai mérik össze tudásukat.

Az 1987 óta minden páratlan évben, a SIRHA (Salon international de la restauration, de l'hotellerie et de l'alimentation) szakkiállítás keretében rendezik meg a szakácslegendaként számon tartott Paul Bocuse szülővárosában, Lyonban a világ legszínvonalasabb szakácsversenyét. Magyarország először két éve vehetett részt a világversenyen, akkor Széll Tamás a nagy sikernek számító tizedik helyen végzett.
A kedden és szerdán zajló 15. megmérettetésen Magyarországot Molnár Gábor képviseli, aki a 2014. májusi stockholmi európai döntőn vívta ki a részvétel jogát.

A sorshúzás alapján meghatározott sorrend szerint Molnár Gábor a második versenynapon mutatja be a nemzetközi zsűrinek egy világhírű magyar találmány, a Gömböc által ihletett, részleteiben az utolsó pillanatig titkos gyöngytyúk-, illetve pisztrángmenüjét, amelyek elkészítéséhez 5 óra 35 perc áll majd rendelkezésére.

A halétel köretének legalább ötven százalékban zöldségből kell állnia, ehhez a SIRHA kiállításon berendezett piac kínálatából kedden este válogatta ki Molnár Gábor az összetevőket: burgonyát, zöldalmát, fehérhagymát, gyömbért, kaprot, sütőtököt, japán articsókát, vörös- és cirmoscéklát, póréhagymát és tarlórépát. Egy további - a szárzeller, az édeskömény, a póréhagyma vagy a sütőtök közül - az utolsó pillanatban megjelölt zöldséget is kötelező lesz majd használnia.

A húsételhez szükséges alapanyagokat magával hozhatta a csapat, a versenymunka receptjében többek között olyan hozzávalók kaptak helyet, mint a póréhagyma, a siitake és a vargánya gomba, a paraj, a sárgarépa és a sütőtök, a torma és a csicsóka, fűszerként pedig a petrezselyem és a koriander.

A lyoni világdöntő valóságos sportverseny: a zsúfolásig megtelt lelátókon mintegy 1500 néző nemzeti zászlókat lengetve, hangosan drukkolva követi a küzdőtéren egyszerre dolgozó séfeket: 12-t kedden, 12-t szerdán.

A nemzetközi zsűriben a versenyalapító Paul Bocuse-ön, valamint a tiszteletbeli elnökön, Grant Achatzon, a három Michelin-csillagos chicagói Alinea étterem séfjén és Thibaut Ruggeri zsűrielnökön kívül mind a 24 nemzet képviselője helyet kapott. Magyarországot Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke képviseli.

A verseny mellett a döntőhöz kapcsolódó gasztronómiai expóra 200 ezer látogatót várnak, Magyarország önálló standdal van jelen, amelyen kiváló minőségű alapanyagok, borok, pezsgők, pálinkák és likőrök várják a nagyközönséget. A Bocuse d'Or VIP-zónájában pedig bemutatkoznak Magyarország legjobb éttermei és borai.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×