Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Holtan találták a Véderő parancsnokát Gyöngyöspatán

Holtan találták Eszes Tamást, a Véderő elnevezésű szervezet vezetőjét csütörtök este bejelentett lakcímén, a Heves megyei Gyöngyöspatán - közölte a rendőrség.

A helyszíni szemle este 7 órakor még folyamatban volt - közölte Lázár Levente, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az MTI-nek a helyszínről származó információi szerint, Eszes Tamás, aki a Gyöngyöspatán júliusban megrendezett időközi polgármester-választáson a voksok 10,4 százalékával a negyedik helyen végzett, feltehetően önkezével vetett véget az életének. A faluban terjedő hírek szerint felakasztotta magát.

A férfi - aki civilben karateoktatóként is tevékenykedett - állítólag karateedzést tartott volna csütörtökön este a településen, de miután hiába várták a tanítványok, a keresésére indultak, és így bukkantak rá a holttestre a Jókai utcai épületben.

Gyöngyöspata azt követően került a közfigyelem középpontjába, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek a településen, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

Az április 22. és 24. közötti időszakra a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett a Véderő, de a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta. A tábornyitás napján 267 roma nő és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre néhány napra.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×