Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Halálos baleset miatt teljes útzár Szolnoknál - képgaléria

Halálos közlekedési baleset történt kedden kora reggel a 4-es út szolnoki elkerülő szakaszán, ahol egy kisteherautó és egy kamion ütközött a 4-es számú főút 93-as kilométerszelvényében.

Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a kisteherautó "félfrontálisan" ütközött össze a vele szemben közlekedő a kamionnal.

Az ütközés következtében a kis tehergépkocsi férfi vezetője a roncsok közé szorult - tudta meg az InfoRádió Erdélyi Tibortól, a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletesétől.

A sofőrt a tűzoltók és mentők csak hidraulikus feszítő-vágó berendezés segítségével tudták kiszabadítani. A gépkocsiban utasa, egy 54 éves téglási férfi az ütközés során kirepült a gépkocsiból, ő a helyszínen életét vesztette, míg a sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A kamion az ütközés után az út szélére sodródott, a pótkocsi az árokba borult. A sofőr nem sérült meg.

A balesetnek volt egy harmadik részese, egy tehergépkocsi. Ennek a járműnek csak az első lökhárítója sérült meg a leszakadt utánfutó miatt.

A baleseti helyszínelés teljes útzár mellett várhatóan elhúzódik, a terelőút Szolnokon keresztül vezet. A rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos körülményeit.

Halálos baleset volt Kisvárdánál is

Személygépkocsi és kamion ütközött össze a 4-es úton Ajak és Kisvárda között kedd reggel, az autót vezető fiatal férfi életét vesztette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.

A főúton jelenleg félpályás útlezárás van, de a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében le fogják zárni.

Az ukrán rendszámú kamion sofőrjét a mentők vizsgálják.

A rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismertette. Orbán Viktor szerint a hatalomgyakorlás érdekében most bűncselekményeket hajtanak végre, de ennek a jogállam általuk történő visszaállításakor majd komoly jelentősége lesz. Felsorolta, milyen feladatai vannak most a Fidesznek és mi kell szerinte ahhoz, hogy ismét erős nemzeti kormány állhasson az ország élén.

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×