eur:
388.47
usd:
361.32
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Már a csecsemők is túl sok sót esznek

A nyolc hónapos csecsemők hetven százaléka több sót fogyaszt naponta a korosztályának előírt maximális beviteli mennyiségnél, mivel a gyerekeket többek között olyan sóban gazdag bébiételekkel etetik, amelyek élesztőkivonatot és húslevet tartalmaznak - figyelmeztetnek a brit szakemberek.

A European Journal of Clinical Nutrition című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint a nagy mennyiségű sófogyasztás károsíthatja a fejlődő veséket, hozzászoktathatja a gyerekeket a túl sós ízekhez, és olyan rossz étkezési szokások kialakulásához vezethet, amelyek felnőttkorban megmaradva komoly egészségügyi problémákat okozhatnak.

A Bristoli Egyetem szakembereinek "A kilencvenes évek gyermekei" című tanulmánya 1178 nyolc hónapos csecsemő háromnapi étrendjének elemzésével készült. Az 1991 és 1992 között született gyerekek étkezési szokásairól az édesanyjuk adott részletes leírást.

A csecsemőket négy csoportba sorolták a kutatók a napi sóbevitelük alapján. Az eredmények szerint a kicsik többsége három-négy hónapos korában kezdett el szilárd táplálékot enni, ami azt jelenti, hogy a legtöbb sót fogyasztók csoportjába tartozó gyerekek nyolc hónapos korukra már a korosztályuknak előírt maximális ajánlott napi beviteli mennyiség - az első 12 hónapban 400 mg - több mint kétszeresét ették meg.

A csoportba tartozó kisgyerekek gyakran az anyatejnél (100 milligrammban 15 milligramm) és a tápszeres tejnél (100 milligrammban 15-30 gramm) is magasabb sótartalmú tehéntejet (100 grammban 55 milligramm) kaptak fő tejforrásként, annak ellenére, hogy az nem ajánlott az egyévesnél fiatalabb csecsemőknek - ismertette a tanulmány lényegét a Science Daily tudományos hírportál.

Ezek a gyerekek majdnem háromszor több kenyeret ettek, mint a legkevesebb sót fogyasztó kortársaik, és emellett élesztő kivonatban és pecsenyelevekben gazdag ételeket is kaptak.

A britek által elfogyasztott sómennyiség nagy része az előkészítés során kerül az ételekbe, és csupán kis százalékát teszi ki a főzéskor vagy az asztalnál hozzáadott adag. A szigetországban élő fiatalok és felnőttek napi só bevitele jóval meghaladja a brit Nemzeti Egészségügyi és Klinikai Kiválósági Intézet (NICE) útmutatójában feltüntetett értéket. Évente több mint négyezer halálesetet lehetne megelőzni, ha a brit felnőttek napi 8,6 gramm helyett - amely a vérnyomásukat is növeli - csupán hat gramm sót ennének.

"A csecsemőknek szánt ételeket hozzáadott só nélkül kell elkészíteni, és ezt fontos bevezetni a család étrendjébe" - hangsúlyozta a tanulmány elkészítésében részt vevő két élelmezési szakértő, Pauline Emmett és Vicky Cribb. Mint hozzátették, a szülőknek egyértelmű tanácsokra lenne szükségük azzal kapcsolatban, hogy mely ételek megfelelőek a gyerekeiknek.

"Mivel a táplálkozás során bevitt sómennyiség háromnegyede a felnőtteknek szánt feldolgozott ételekből származik, ezért a csökkentésére irányuló stratégiák csak az élelmiszeripar együttműködésével lesznek sikeresek. Ez a folyamat már megindult Nagy-Britanniában. Ha ezt a tanulmányt most megismételnénk valószínűleg jobb eredményeket kapnánk, de még mindig nem elég jókat ahhoz, hogy az biztonságos legyen a csecsemők egészségére nézve" - tették hozzá a kutatók.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×