Nem mindennapi feladattal szembesültek az állatkerti szakemberek március 13-án, amikor a Derby-kenguruk egyikének erszényéből kiesett a cseperedő kiskenguru. Hasonló esetek a természetben is előfordulnak, olyankor azonban biztos a kölyök pusztulása, mert sem az anya nem tudja visszatenni, sem a kölyök nem képes visszamászni a biztonságot nyújtó erszénybe.

Az állatkertekben ilyenkor emberi segítséggel próbálják visszajuttatni a kipottyant zsebibabát, ez azonban - az anyaállat félénksége és ellenállása miatt - nem mindig lehetséges - számolt be Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője.

Ilyenkor a gondozók az állat mesterséges nevelésével próbálkoznak. Ez meglehetősen nehéz feladat, hiszen a kenguruk igen rövid - e faj esetében 29 napos - vemhesség után, fejletlen, embriószerű állapotban jönnek a világra, s az erszény éppen arra szolgál, hogy - afféle második méhként - hónapokon át megfelelő körülményeket biztosítson a kölyöknek. Ebből adódóan minél fiatalabb korban esik ki a kölyök az erszényből, annál kisebb az esélye a mesterséges felnevelés sikerének.

A budapesti kiskenguru kipottyanásakor 370 grammos volt, ami ennél a fajnál nagyjából öthónapos kornak felel meg, tehát valamikor október derekán születhetett (a kenguruk ellését csak a legritkább esetben lehet megfigyelni, így a születési időre következtetni szoktak). Az azonnal elvégzett állatorvosi vizsgálat után a kölyök átmenetileg a Szegedi Vadasparkba került, mert a Fővárosi Állat- és Növénykertben épp nem állt rendelkezésre megfelelő tejelőképességű anyakecske.

Az előnevelési szakaszban tehát a szegedi állatápolók gondoskodtak a hímnek bizonyult, s időközben - érthető okok miatt - Tarisznyádi-Zsákos Frodónak elnevezett kiskengururól. A cseperedő állat még a tavasz folyamán visszakerült Budapestre, s azóta Frodót a fővárosi kert állatgondozói nevelik.

Szoktatják a többiekhez

Búvó- és pihenőhelyként egy tarisznyát alakítottak át erszénypótlóvá, a testhőmérsékletűre melegített kecsketejet pedig cumisüvegben kínálják az apróságnak. Az etetési idők betartása és a megfelelő hőmérséklet folyamatos ellenőrzése miatt kezdetben a gondozók mindenhová magukkal vitték a tarisznyából kikandikáló kiskengurut.

Az elmúlt napokban azonban megkezdték a most már kilenc hónapos és két kilogramm tömegű állat kiszoktatását a többi kenguru közé. Jelenleg a nappalokat a kifutón tölti, éjszakára azonban még visszatérhet a műerszénybe, és bár a szilárd táplálékot is elropogtatja, naponta négyszer tejet is szokott még kapni.

A természetes úton felcseperedő Derby-kenguruk általában nyolc hónapos koruk után hagyják el végleg az erszényt, és kilenc hónapos korukig élnek anyatejen. Frodónál az egyedfejlődés ezen állomásaira egy-két héttel később kerül sor, ám lényegében már most elmondható, hogy az állat mesterséges nevelése - a budapesti és a szegedi állatgondozók közös munkája nyomán - sikeresen zárult.

Ez komoly eredmény, hiszen viszonylag ritka, hogy a kiskenguruk mesterséges felnevelése minden komplikáció nélkül sikerüljön. Ráadásul az állatkertek gyakorlatában többféle felnevelési és táplálási mód is ismeretes. A természetesen felnövekvő kölykök számára az anyaállat olyan tejet termel, amelynek összetétele és táplálóanyag tartalma a tejtermelési időszak folyamán többször is változik. A tej szénhidráttartalma például, csökken, a zsírtartalom viszont nő az idő előrehaladtával, miközben a fehérjetartalom többé-kevésbé állandó marad. Ennek utánzására különféle receptek léteznek, de szoktak próbálkozni az állatkerti növényevő emlősök mesterséges felnevelésére széles körben és igen jó eredménnyel használt kecsketejjel is.

A Derby-kenguru (Macropus eugenii) a 71 ismert kengurufaj közül a közepes nagyságúak közé tartozik. A nőstények 4-6, a hímek 7-9 kg-osra nőnek. Elterjedési területe ma már csak töredéke az egykorinak, napjainkban a Kenguru-szigeten, Délnyugat-Ausztráliában, valamint a délnyugati partvidék mentén számos kisebb szigeten találkozni velük vadon.

Az elsők voltak

Emellett Új-Zélandon is élnek Derby-kenguruk, oda azonban az ember telepítette be őket. A magyar nyelvben is használt neve Edward Smith-Stanley-re (1775-1851), Derby tizenharmadik grófjára utal, aki Knowsley-beli állatseregletében számos egzotikus állatot, többek között nyugat-ausztráliai Derby-kengurukat (Macropus eugenii derbianus) is tartott. Angol nyelvterületen több neve is van, amelyek közül a "tammar wallaby" a legelterjedtebb.

A faj tudománytörténeti érdekessége, hogy az első kenguruk, amelyeket az európai felfedezők megpillantottak, szintén Derby-kenguruk voltak. A közhiedelemmel ellentétben erre az első megfigyelésre nem James Cook első déltengeri expedíciója során, hanem másfél évszázaddal korábban, 1629-ben került sor. Ebben az évben egy holland hajó, a Batavia zátonyra futott a nyugat-ausztráliai partok mentén fekvő Houtman-zátonyok térségében. Az egyik közeli szigetre menekülő hajótöröttek voltak az első európaiak, akik bizonyíthatóan kengurut láttak.

A kapitány, Francoys Pelsaert (1595-1630) a szerencsétlen expedícióról szóló munkájában még a megfigyelt kenguruk sajátos utódgondozásáról is említést tett, ám az olvasók, és a holland Kelet-Indiai Társaság illetékeseinek figyelmét inkább lekötötte a hajótöröttek körében kitört ellenségeskedés, gyilkosságok és más hasonló események leírása, a kengurukról szóló híradás így nem keltett különösebb feltűnést Európában.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben a megnyitás, azaz 1866 óta élnek kenguruk. A legelsőként beszerzett egyed egyébként szintén Derby-kenguru volt. Az elmúlt 145 évben összesen 13 különböző fajt (hosszúorrú patkánykenguru, tasmániai patkánykenguru, ecsetfarkú patkánykenguru, kurtafarkú kenguru, vöröshasú filanderkenguru, mocsári kenguru, fürge kenguru, Derby-kenguru, Bennett-kenguru, hegyikenguru, szürke kenguru, kormos kenguru és vörös kenguru) láthatott a közönség. Jelenleg három faj látható.

Közülük a kormos kenguruk (hívják nyugati szürke óriáskengurunak is) a legtermetesebbek, az ecsetfarkú patkánykenguruk pedig a legkisebbek, a legnépesebb, 11 egyedből álló csapatot viszont a Derby-kenguruk alkotják.