eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Forró fürdő egy hideg napon: gyilkos kombináció?

Veszélyes is lehet egy meleg fürdő a hidegebb napokon - derül ki egy japán kutatásból, amelynek eredménye szerint tízszer gyakrabban következik be hirtelen szívmegállás kádban ücsörgőknél télen, mint nyáron.

Kapcsolatot találtak japán kutatók a téli fürdőzés és a hirtelen szívmegállásos esetek nagyobb gyakorisága között, azt azonban egyelőre nem tudják, mi a jelenség oka.

A szakértők az Oszaka prefektúrában 2005 és 2007 között történt 11 ezer esetet vizsgálták. Azt találták, hogy mielőtt a hirtelen szívmegállás bekövetkezett volna náluk, az érintettek 22 százaléka aludt, kilenc százaléka fürdött, három százaléka dolgozott, fél százaléka pedig valamilyen testmozgást végzett.

A kutatók azt is megnézték, hogy tízmillió emberre hány hirtelen szívmegállásos eset jut egy óra fürdőzés vagy egy óra edzés folyamán. Az előbbi esetben 54, az utóbbiban tíz volt az eredmény.

Aztán az is kiderült, hogy a fürdőzők legnagyobb részét télen éri utol a baj: a hidegebb hónapokban tízszer annyi ilyen eset történik, mint nyáron.

A kutatás eredményei azért is lehetnek jelentősek, mert Japánban komoly kultúrája van a fürdőbe járásnak.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×