Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Együttműködnek a kormányok a csalókkal?

Dollármilliárdos forgalom bonyolódhat világszerte a szusi-őrület által fűtött tonhal-feketepiacon, a kormányok pedig nemhogy fellépnének ez ellen, de gyakran még együtt is működnek a csalókkal a veszélyeztetett faj túlhalászásában - állítja egy tanulmány.

Az oknyomozó újságírók nemzetközi szervezete (International Consortium of Investigative Journalists) héthónapos vizsgálata során arra jutott, a halászok tudatosan túllépik a hivatalos kvótákat annak érdekében, hogy elláthassák áruval a szép profittal kecsegtető, Japán által uralt tonhalpiacot.

A vizsgált tíz ország közül a legnagyobb csalásokra Franciaországban bukkantak, ahol a tanulmány szerint a mezőgazdasági és halászati minisztérium együttműködött a tonhaliparral a fogási adatok kozmetikázásában. A tárca többszöri kérésre sem volt hajlandó reagálni a vádakra.

"Mindenki csalt" - mondta Roger Del Ponte, egyike annak a hat francia hajóskapitánynak, akiknek bíróság elé kell állniuk az ügyben. "Olyan ez, mintha az ember vezetne egy úton. Ha tudja, hogy nincs rendőrség, gyorsulni fog" - idézik a szavait a jelentésben.

A szerzők becslése szerint az Atlanti-óceán keleti részén élő kékúszójú tonhal (Thunnus thynnus) feketepiacának forgalma 1998 és 2007 között legalább négymilliárd dollárt (789 milliárd forintot) tett ki. A szám úgy adódott, hogy kivonták a becsült teljes fogásból a hivatalos kvóták által engedélyezett mennyiséget, a különbözetet pedig beárazták a világ legnagyobbjának számító tokiói Cukidzsi halpiac árai alapján.

"Azt találtuk, hogy a rendszer minden ponton kudarcot vallott. A hajók túlhalásztak, a hivatalnokok pedig éveken át szemet hunytak efölött" - foglalta össze Kate Willson, az egyik szerző.

A kékúszójú tonhal állományának csökkenése miatti aggodalmak 2007-ben újult erővel törtek felszínre, amikor Franciaország elismerte, hogy tízezer tonnát, a nemzetközi tonhalvédelmi szervezet (ICCAT) által előírt kvótájának közel kétszeresét halászta le. A botrány után az ICCAT 2008-ban új rendszerrel rukkolt elő, a mostani jelentés szerint azonban ez is hatástalannak bizonyult, többek között azért, mert az ipar a kevésbé ellenőrzött helyekre, például Észak-Afrikába helyezte át tevékenységét.

Az ICCAT becslései szerint a kelet-atlanti kékúszójú tonhal ívóállománya közel 75 százalékkal esett az elmúlt négy évtizedben, és a fogyás több mint fele 1997 és 2007 között történt.

Jean-Marc Fromentin, a nemzetközi szervezet egyik tengerbiológusa szerint a szakértők már az 1990-es évek végén elkezdték javasolni a halászati kvóták csökkentését. Mint hangsúlyozta, ha a kormányok ekkor közbelépnek, megakadályozható lett volna a kritikus helyzet néhány évvel későbbi bekövetkezése.

Az ICCAT legközelebb Párizsban ülésezik november 17. és 27. között. A találkozó közeledtével Maria Damanaki, az Európai Unió tengerészeti és halászati ügyekért felelős biztosa az unió 13 500 tonnás teljes tonhalkvótájának jelentős mérséklésére tett javaslatot. A lépést ellenzi Franciaország, azzal érvelve, hogy az állomány 2022-re már fenntartható lesz. Diplomáciai források szerint a franciák mögött felsorakozhat a többi mediterrán ország, így Spanyolország, Görögország és Olaszország is, míg Damanaki pozícióját egyedül Nagy-Britannia támogatja egyértelműen.

Egy márciusban, Katarban tartott találkozón Japán agresszív lobb tevékenységének köszönhetően elbukott az atlanti kékúszójú tonhal nemzetközi kereskedelmének tilalmáról szóló javaslat, annak ellenére, hogy azt az Egyesült Államok és az Európai Unió is támogatta.

Címlapról ajánljuk
Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×