Infostart.hu
eur:
378.43
usd:
320.93
bux:
128449.56
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Sétálni lehet a vizet beborító szemétrétegen

Több ezer tonna felgyülemlett szemét dugíthatja el a gigantikus kínai Három Szoros gát egyes zsilipjeit. Az összeállt masszát darukkal és emberi erővel emelik ki a folyóból.

A China Daily című angol nyelvű kínai napilap jelentése szerint az esős évszak júliusi kezdete óta mintegy 50 ezer négyzetméternyi vízfelületet borított be a szemét a gát által a folyón felfelé duzzasztott, közel két Balatonnak megfelelő méretű víztározóban. A szemétréteg átlagosan körülbelül 60 centiméter vastag, egyes helyeken sétálni is lehet rajta - jegyezte meg egy másik napilap, a Hubei Daily.

A képek szerint a víz hatalmas felületét borítja be az összegabalyodott szemét, köztük cipők, üvegek, faágak. Az összeállt masszát darukkal és emberi erővel emelik ki a folyóból.

Csen Lejnek, a Három Szorost üzemeltető vállalat egyik vezetőjének közlése szerint a világ legnagyobb vízi erőműjének számító létesítménynél napi háromezer tonna szemetet gyűjtenek össze, de nincs elég kapacitásuk az összes hulladék kiemelésére. Évente 150-200 ezer köbméter szemetet fölöznek le, ennek költsége eléri a 10 millió jüant (319 millió forintot) - tette hozzá.

A helyzet azzal fenyeget, hogy a felgyülemlő szemét elzárja annak a zsilipnek a kapuját, amelyen a Jangcén közlekedő hajókat átengedik. A szemét a hajócsavarokat és a hajók alját is megsértheti, míg a lebomló hulladék a környezetet és a vízminőséget károsítja.

A Három Szoros gát a világ legnagyobb kapacitású vízi-, sőt bármilyen elektromos áramot termelő erőműve. Építése több mint 254 milliárd jüanba (8095 milliárd forint) került, hatalmas víztározójának kialakítása mintegy 1,3 millió ember kitelepítésével, számtalan kulturális és természeti érték megsemmisítésével járt együtt.

Környezetvédők már évek óta figyelmeztetnek arra, hogy a víztározó idővel emésztőgödörré válhat, amelyben felgyülemlenek a közeli Csungking város ipara által kibocsátott vegyszerek és a tisztítatlan szennyvíz. A zöldek szerint az is aggályos, hogy a gát feltartóztatja a természetes hordalék mozgását, ami erózióhoz vezethet a folyó alsóbb folyásánál.

Kína eddig csekély haladást ért el a víztárolóban lecsapódó szennyezés korlátozása terén, jóllehet az erre vonatkozó terveket már közel egy évtizede kidolgozták.

Az erőmű pártolói a hatalmas mennyiségű - ráadásul a szénerőművekhez képest tisztább - megtermelt energia és a folyó hajózhatóságának javítása mellett arra hivatkoznak, hogy az erőmű óriási víztárolója révén csökkenti az árvízveszélyt.

A kiömlő Jangce 1998-ban több mint négyezer ember életét követelte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×