Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Gyalog kerüli meg a Földet a magyar vándor

Már Teheránt elhagyva, Irán déli része felé halad Simon Dávid 30 éves budapesti közgazdász, aki 2010. február első napján Mátyásföldről indult el egyedül, hogy öt év alatt gyalog megkerülje a Földet. Negyven országon át, másfél Egyenlítőnyi távolságot, csaknem 60 ezer kilométert megtéve kívánja teljesíteni a maga elé kitűzött, embert próbáló feladatot.

Majdnem fél évvel indulását követően már több mint négyezer kilométer van Dávid lábában, és túlzás nélkül állíthatja: szinte több élmény érte e néhány hónap alatt, mint élete első harminc évében. Mint mondja, erősebbnek érzi magát, mint valaha. Minderről a szülők beszámolója alapján tudhatunk, akik hetente skype-on, mobiltelefonon tartják a kapcsolatot fiukkal.

Dávid alaposan felkészült a vakmerőnek tetsző hosszú kalandra, így aztán nem érték váratlanul azok a kényelmetlenségek és kellemetlenségek sem, amelyek már az első hónapokban érték őt. Igaz, bőven volt része váratlan figyelmességekben is. Vajdasági magyarok vendégelték meg útja során, volt, kedvesen befogadták őt éjszakára, sőt a ruháját is kimosták. Általában sátorozik, családoknál, templomokban, mecsetekben kap szállást, vagy a CouchSurfing nemzetközi hálózat tagjai fogadják be éjszakára, vendégelik meg, sőt olykor még elemózsiával is ellátják. Szófiában azonban egy óvatlan pillanatban elemelték fényképezőgépét az első hetek néhány felejthetetlen képével.

Kemény télben indult el Budapestről, a márciusi tavaszban bandukolt Bulgária vidékein, aztán egy váratlan európai hidegfront keleti vége negyven centis hóval fogadta Törökországban. Március végét már Isztambulban töltötte, ahol volt ideje megpihenni és megszervezni a következő hónapokat. Szívós utánjárással kilencvennapos török tartózkodási engedélyt szerzett, és sikerült megkapnia az iráni vízumot is. A pakisztáni belépési engedély beszerzésével azonban nem járt sikerrel. Megfogadva a helyiek tanácsát, Isztambulból nem közvetlenül Irán, s ennél fogva az Anatóliai-fennsík felé vette az irányt, hanem maradt a Fekete-tenger partján, és Grúzia, majd Jereván lett a következő célállomás. Időközben szakállt növesztett, így aztán Törökországban többen kurdnak, Grúziában pedig tádzsiknak nézték.

Naponta 24-35 kilométert gyalogol, többnyire főutak mentén, s eddig csak néhány alkalommal kellett stoppal kamionra vagy kisteherautóra felkéredzkednie, hogy elérje aznapi, biztonságosnak számító úti célját. GPS helyett térképet, iránytűt használ, internetkávézókban írja meg e-mailjeit, videokamera helyett olcsóbb fényképezőgépet használ, melynek pótlása isztambuli feladat volt.

Dávid imád gyalogolni. Sok helyütt megfordult már a világban, beszél angolul, németül, franciául, spanyolul, olaszul, úgy érezte, képes akklimatizálódni minden környezetben, s életkora, egészségi állapota, testi adottságai is alkalmasak arra, hogy nekivágjon. Indulása előtt négy hónappal már szinte csak az utat tervezte s teljes körű egészségügyi vizsgálaton esett át. Megkapta a legfontosabb védőoltásokat, beszerezte a szükséges gyógyszereket is. Gondosan megválasztotta, mit pakol tizennégy kilogrammos hátizsákjába a tartalékbakancstól az elsősegélykészletig. Övére pedig túlélőkészletét csatolta késtől a speciális tűzszerszámig.

Jelenleg Dubaj irányába gyalogol. Annak érdekében, hogy elérje a gazdag arab várost, hajóra kell szállnia. A nagyobb hajóút azonban onnan India felé vár rá. India után következik Délkelet-Ázsia, az ázsiai-óceániai térség utolsó állomása pedig Manila lesz. Dávid a tervek szerint ide az indulást követő tizenkilencedik hónap elteltével, 2011 őszén ér majd el.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×