Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hamar meghal, aki sokat ül

Sokkal korábban hal meg az, aki szabad idejében napi hat óránál többet tölt üldögéléssel, mint az, akik három óránál kevesebbet ül naponta. A remélhetőleg sokakat talpra állító tudományos eredményt az American Journal of Epidemiology közölte.

Az amerikai rákkutatók évtizedek óta átfogó vizsgálatokat folytatnak a rosszindulatú daganatos betegségek kutatására. A rák megelőzése érdekében elindított vizsgálat egymillió felnőtt önkéntes részvételével kezdődött, majd 1982-től indult a II. vizsgálat, melyben a táplálkozás, az életmód és a daganatos megbetegedések megjelenése közötti összefüggéseket igyekeztek tisztázni.

Az utóbbi tanulmány résztvevői nem csak a szokásos, egészségügyi kérdésekre - dohányzás, táplálkozás, alkoholfogyasztás - válaszoltak, hanem volt olyan kérdés is, amely azt firtatta, hogy "az utolsó évben a munkahelyén eltöltött időn kívül, szabad idejében naponta átlagosan hány órát üldögélt (tv-nézés, olvasás, kötögetés stb.) közben".

Alpa V. Patel és munkatársai 14 esztendő megfigyelési idő után most több mint 120 ezer amerikai felnőtt adatait elemezték, akik 50-74 évesek voltak, amikor beléptek a tudományos programba. A megfigyelés kezdetén végzett vizsgálatok szerint valamennyien egészségesek voltak.

A kutatók figyelembe vették a rosszindulatú daganatok és a szív- és érrendszeri betegségek ismert kockázati tényezőit - dohányzás, testsúly, vérkoleszterin, testmozgás - és ezt követően azt nézték, van-e különbség azok halálozásában, akik szabad idejükben naponta hat óránál többet üldögéltek, azokéhoz képest, akik három óránál kevesebbet töltöttek ülő testhelyzetben.

A 14 éves megfigyelési idő során a sokat üldögélő nők halálozása 40 százalékkal nagyobb volt, mint a keveset ülőké, a férfiaknál ez a különbség 20 százaléknyinak bizonyult. A sok ülés még veszélyesebb, ha a fönnmaradó időben kevés mozgással párosul. A sokat üldögélő, minimálisan mozgó nők halálozása 94 százalékkal volt nagyobb, mint az aktívabb hölgyeké.

A legkevesebbet mozgó férfiak halálozási aránya 48 százalékkal növekedett. A rendszeres testmozgás hiányának ismert egészségügyi fontossága mellett a kutatócsoport önmagában is veszélyesnek találta a sok ülést. Az üldögélés főleg a szív- és érrendszeri halálozást növelte, de többen haltak meg rák következtében is.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×