Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Már nem 40 éves kortól kell számítani a középkorúságot

Annyit aggódunk a gazdaság és az egészségügy miatt, hogy nem 40, hanem 35 éves kortól kell számítani a középkorúságot - derült ki egy holland vizsgálatból.

35 az új 40 - ezt állítják a Philips Center for Health and Well-Being kutatói, akik több mint 1500 amerikait kérdeztek meg arról, hogy melyek azok a dolgok, amelyek miatt a leginkább aggódnak.

Az amszterdami székhelyű intézet vezetője elmondta: a gazdaság és az egészségügy miatti stresszelés már 35 éves korban elkezdődik, pedig korábban csak 40 éves kortól aggódtak az emberek ezek miatt.

A vizsgálatból kiderült: a kérdőívre válaszoló 35 évesek közel 80 százaléka mondta azt, hogy aggódik a gazdaság állapota, háromnegyedük pedig az egészségügyi ellátás miatt. Mindez azt jelenti a kutatók szerint, hogy már 35 évesen elkezdődik a középkorúság, vagyis öt évet elveszítünk a fiatalságból.

Az összes megkérdezett 74 százaléka mondta azt, hogy a leginkább a gazdaság miatt aggódik - 2004-ben fele ekkora volt ez az arány.

Nagyjából ennyien mondták azt is, hogy elégedettek egészségükkel és a jólétükkel, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az amerikaiak nem éppen reálisak ebben a kérdésben. A National Center for Health Statistics adatai szerint az amerikaiak 67 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, míg a Philips Intézet vizsgálatában résztvevők csak 39 százaléka vélte úgy, hogy komoly súlyproblémával küzd.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×