Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ön elégszer mos kezet?

Az amerikai "Szappan és Mosópor Társaság" felmérése szerint a korábbi évekhez képest javultak az amerikaiak higiéniás szokásai, ugyanakkor a kívánatosnál még mindig kevesebbszer mosnak kezet.

A megkérdezettek fele saját bevallása szerint tíznél többször mos kezet egy nap, amely komoly előrelépés a tavalyi 36 százalékhoz képest. Ha alacsonyabbra tesszük a lécet, azaz azokat keressük, akik legalább hétszer mosnak kezet akkor azt az eredményt kapjuk, hogy tízből hét amerikai megfelel ennek a kritériumnak.

A férfiak jóval kevésbé figyelnek oda a higiéniára, mint a nők. Amíg utóbbiak 62 százaléka legalább tízszer megmossa a kezét egy nap, addig a férfiaknál ez az arány 37 százalék - írja a medicinenet.com cikkére hivatkozva az ELTE TTK hírlevele.

A kutatás azt is megállapítja, hogy az egészségügyi kormányzati javaslatok szerint egy kézmosásnak 15-20 másodpercig kellene tartania, amelyet csak a megkérdezettek fele tart be. Szintén alacsony azok aránya, akik köhögés vagy tüsszentés után megmossák a kezüket, erre csak minden negyedik amerikai hajlandó.

Síklaki István, az ELTE Társadalomtudományi Kar dékán-helyettese szerint általános jelenség, hogy sokkal nehezebb a fegyelmezett és rendszeres védekezés olyan veszélyforrással szemben, amelyről nincs kézzelfogható, szemmel látható tapasztalatunk.

Azok a veszélyforrások, a mikroméretű kórokozók, amelyekkel szemben a kézmosás megvédhet, éppen ilyenek. Mivel a közvetlen élmény nem jön a segítségünkre, az a társadalmi megoldás, hogy gyerekkorban kialakítjuk a megfelelő normákat, s így szinte reflexszerűvé tesszük a védekezést. A bizonyos normák elsajátításában - ilyen a tisztaság normája is - a nők hagyományosan a férfiak előtt járnak - értelmezi a kutatást Síklaki.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×