Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Még egy ok, ami miatt elhízhatunk

Nagyobb az esélyük az elhízásra azoknak, akiknek gyerekkorukban alacsony volt az önbecsülésük - derült ki egy átfogó brit kutatásból, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a túlsúlyosság nemcsak az egészségtelen táplálkozásra és a mozgásszegény életmódra, hanem emocionális problémákra is visszavezethető.

Az 1970-es években a British Birth Cohort Study elnevezésű vizsgálatban 6500 tízéves gyereket mértek fel: pontosan megnézték testmagasságukat és súlyukat, valamint a kutatók a gyerekek érzelmi állapotát is megvizsgálták.

Húsz év elteltével újra felkeresték a vizsgálatban résztvevőket, akikről immáron 30 évesen vették fel újra az adatokat. A londoni King's College kutatói azt találták, hogy azok körében, akik tízéves korukban alacsony önbecsüléssel rendelkeztek, kevésbé érezték, hogy kontroll alatt tartják életüket és túl sokat aggódtak, több a túlsúlyos.

A vizsgálat újdonsága abban áll, hogy az elhízást eddig orvosi-emésztési gondnak tartották, de most kiderült, hogy az emocionális problémák is komoly rizikófaktort jelentenek - összegezte a kutatás eredményét David Collier professzor, aki hangsúlyozta: a vizsgálatban résztvevő gyerekek nem súlyos pszichológiai problémákkal küzdöttek, az önbecsülés hiánya mindegyiküknél az elfogadható szinten belül maradt, mégis ez legtöbbjüknél elegendő volt ahhoz, hogy későbbi életük során elhízzanak.

Szakértők hozzáteszik: a gyerekkori alacsony önbecsülés nem egyenesen vezet a felnőttkori elhízáshoz, de tény, hogy a szülők testsúlyához, az étrendhez és a testmozgáshoz hasonlóan nagy szerepet játszhat.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

A külföldi közvetlentőke-befektetésekre (FDI) épülő, exportvezérelt növekedési modell hosszú idő óta meghatározza Magyarország és a többi visegrádi ország gazdasági fejlődési pályáját és felzárkózási lehetőségeit. A külföldi beruházások új termelési kapacitásokat, exportlehetőségeket és technológiát hoztak, továbbá a multinacionális vállalatok révén a térség szorosan bekapcsolódott az európai termelési hálózatokba. Magyarország EU-átlaghoz való konvergenciája 2018-ig erőteljes volt, azóta azonban lassult. A lassulásnak számos magyarázata lehet a humán tőke és az innováció korlátaitól a demográfiai és intézményi tényezőkön át a világgazdasági környezet változásáig, valamint magának a növekedési modellnek is vannak korlátai. Ezért érdemes az FDI és a növekedés közötti kapcsolatot vizsgálni. Mivel a külföldi közvetlentőke-befektetések jelentős része a globális értékláncokhoz kapcsolódva érkezett Magyarországra és a visegrádi országokba, ezért érdekes lehet ezeket is beemelni az elemzésbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×