Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megtiltják a vallási ereklye megcsókolását az új influenza miatt

Nem lesz szerencséje annak, aki Nápolyba megy, hogy megcsókolja a Szent Januarius vérét tartalmazó edényt, ugyanis az új típusú influenza terjedése miatt idén mellőzik a szertartáson a vallási rituálét.

Nápolyban bejelentették, hogy némi változás lesz a Szent Januarius (olaszul San Gennaro) vértanúhalálára emlékező ünnepség programjában, ugyanis ebben az évben nem lehet majd megcsókolni a püspök alvadt vérét tartalmazó edényt.

Az indoklás szerint azért kellett meghozni ezt a szigorú döntést, mert aggasztó ütemben terjed az új típusú influenza vírusa, sőt múlt héten éppen Nápolyban halt meg az első beteg.

A Krisztus utáni negyedik század elején a korai keresztényüldözések idejében Januarius püspököt több paptársával együtt lefejezték. Néhány évtized múlva ereklyéit Nápolyba vitték, és a szentté avatott vértanút a város védőszentjének választották. Az 1400-as évektől a többi ereklyén kívül a vértanú vérét tartalmazó két kis üvegcse is megjelent a szertartásokon.

Az edényben két fiola található, amelyekben a mártír állítólagos alvadt vére időről időre folyékonnyá válik. Általában a május első vasárnapja előtti szombaton és szeptember 19-én történik a csoda, és így marad nyolc napon át mindkét ünnep után, majd a vér ismét megalvad. 

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×