Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A Stasi rettegett Michael Jacksontól

1988. június 19-én kellemes izgatottságra ébredtek Nyugat-Berlin lakói: aznap, a Brandenburgi kapu közelében adott koncertet Michael Jackson. A Fal túloldalán azonban másfajta izgalmakat jelentett a popsztár fellépése, a Stasi ugyanis attól rettegett, hogy a koncert politikai provokációra adhat lehetőséget.

Az NDK hírhedt állambiztonsági szolgálata, a Stasi már hetekkel a fellépés előtt aktát nyitott az énekes keleti rajongóiról - számolt be csütörtöki számában a Bild című napilap.

A legnagyobb német bulvárlap birtokába került Stasi-feljegyzések szerint ugyanis a titkosszolgálat konfrontációra számított a pályája csúcsán lévő popsztár fellépése előtt. Épp ezért a Stasi távol akarta tartani a kelet-berlini lakosokat azoktól a környékektől, ahonnan hallhatták volna a koncertet.

A titkosszolgálat ehelyett azzal az ötlettel állt elő, hogy egy kelet-berlini stadionban két perces csúszással közvetítik a showt, ami által kiküszöbölhető lett volna bármilyen politikai provokáció, és még egy kis cenzúra is belefért volna az időkeretbe.

A tervből végül nem lett semmi, a biztonsági szolgálat vezetésében győzött a "józan belátás", és a koncert idején inkább hajtóvadászatot indítottak a popcsillag kelet-berlini rajongói után.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×