Infostart.hu
eur:
368.12
usd:
317.59
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Ne aggódjon, ha nem tud főtt tojást készíteni!

Egy brit vállalat segíteni próbál azoknak, akiknek nincs idejük, vagy egész egyszerűen nem tudnak vizet forralni és tojást főzni: bizonyos angliai szupermarketekbe készre főzött, becsomagolt, sőt meg is tört kemény tojást szállítanak.

A brit Happy Egg Company jóvoltából már nem kell a vízforralással és tojásfőzéssel foglalatoskodni, mivel a cég készre főtt és meg is pucolt tojásokat szállít a nagyobb szupermarketekbe.

Az ötlet onnan jött, hogy egy korábbi felmérésből kiderült: a britek nagy része még életében nem főzött tojást. A vállalat szerint termékük kiválóan alkalmas a nyári piknikezéshez, salátákhoz vagy a gyerekek előre csomagolt ebédéhez.

Párosával árusítják a főtt tojásokat: a kettes csomagolás 89 pennybe (vagyis nagyjából 300 forintba), a négyes pedig másfél fontba (400 forintba) kerül. A cég reméli, hogy az állandóan rohanó, vagy éppen a konyhaművészethez egyáltalán nem értő emberek lesznek azok, akik a szokásosnál többet szánnak majd a tojásra.

"Sokan szeretik a kemény tojást, és azt állítják, hogy el is tudják készíteni. A gyakorlatban azonban csak kevesen tudnak tökéletes főtt tojást készíteni. Itt van a nyár, így biztosak vagyunk abban, hogy termékük valódi sláger lesz a piknikezők körében, és friss inspirációt nyújt majd azoknak, akik ízletes és tápláló harapni valót keresnek" - mondta a Happy Egg Company marketing vezetője, Rob Newell.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Hatalmas változás a magyar földeken: drasztikus lépésre szánták el magukat a gazdák

Hatalmas változás a magyar földeken: drasztikus lépésre szánták el magukat a gazdák

A hazai növényvédelmi ágazatnak egyre több kihívással – köztük a szélsőséges időjárással, az új kártevőkkel és a szűkülő hatóanyag-kínálattal – kell szembenéznie. Görög Róbert, a Magyar Növényvédelmi Szövetség ügyvezetője szerint a gazdák egyre tudatosabban és költségérzékenyebben vásárolnak, miközben a technológiai fejlődés, például a drónos permetezés, komoly lehetőségeket tartogat. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképességének megőrzése érdekében elengedhetetlen az illegális szerek visszaszorítása, a szabályozás észszerűsítése, valamint az innovációk felgyorsítása - tudósított az Agrárszektor.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×