Infostart.hu
eur:
387.54
usd:
329.44
bux:
0
2025. december 26. péntek István

A gyerekek egyre csak híznak

Az ötéves gyerekek között csaknem minden negyedik, a tizenegy évesek között pedig minden harmadik túlsúlyos vagy elhízott Angliában egy országos felmérés szerint.

Mindkét korosztályban a fiúk bizonyultak hajlamosabbnak az elhízásra, a szakemberek szerint a tizenegy éveseknél kissé alá is becsülték a túlsúlyos vagy elhízott gyerekek arányát.

A brit kormány nemrég tette közzé 372 millió fontos (130 milliárd forint) elhízás elleni stratégiáját, amely radikális lépéseket irányoz elő az elhízás ellen és az egészséges életmód terjesztése érdekében.

A program egyik elemét januárban már bemutatták: a 11-14 év közötti gyerekeknek szeptembertől kötelező főzőórán kell megtanulniuk az egészséges ételek elkészítésének alapjait.

A stratégia része, hogy szigorítják a gyorsétterem-nyitás szabályait, és felülvizsgálják a népszerű, de rendkívül egészségtelen élelmiszerekre vonatkozó reklámszabályokat. 32 millió fontból egy sor településen fejlesztik a kerékpáros és a gyalogos infrastruktúrát, létrehozzák az úgynevezett egészséges városok hálózatát.

A 372 millió fontot a kormány három év alatt tervezi elkölteni, és minden évben megvizsgálják majd a program hatékonyságát.

Mint ismert, a túlsúly és a kövérség számos veszélyes és nehezen, drágán gyógyítható betegséghez - rákhoz, cukorbetegséghez, szív- és érrendszeri problémákhoz - vezethet.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×