Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Megtalálták a magyarázatot a súlyos betegségre: untatja az anorexiásokat az étel íze

Az ételek íze jobban untatja az anorexiásokat, mint azokat, akik nem szenvednek étkezési rendellenességben - derült ki egy friss kutatásból. Megállapították azt is, hogy azok sem élvezik az ételt, akik már kigyógyultak ebből a súlyos betegségből.

Az anorexiások problémáját az okozza, hogy akkor is kövérnek érzik magukat, és fogyókúráznak, amikor már akár 15 százalékkal kevesebbet nyomnak a normális testsúlynál is. Szélsőséges esetben a betegség éhhalálhoz vezethet.

Azt azonban eddig nem tudták, van-e köze a betegség kialakulásának a szervezet belső változásaihoz, például ahhoz, hogy módosul az agy éhségérzetért felelős részének működése.

Most kiderült, hogy igen; az anorexiás nőknél az agynak az a része, amely az íz érzékeléséért felelős - az úgynevezett insula - egyértelműen különbözik az egészségesekétől.

A Pittsburgh-i Egyetem és a Kaliforniai Egyetem orvosi tanszékének kutatói 16-16 egészséges, illetve anorexiás nő agyát szkennelték. Azt vizsgálták, hogyan reagál az agyuk az édesre (amelyet általában kellemes íznek tartanak az embere), illetve a desztillált vízre, amelynek "semleges" íze van.

Az anorexiások agya mindkét ízre sokkal kevésbé reagált, mint az egészségeseké. Ebből szűrték le a kutatók azt a következtetést, hogy az anorexiásoknak nehézséget okoz az ízek "felismerése", és az is, hogyan "reagáljanak" az ízekre - így aztán nem is élvezik azokat.

Az insula ráadásul bizonyos fokig az érzelmekért is felelős - vagyis elképzelhető, hogy az anorexiások undorítónak és ártalmasnak tartják az ételt. Ez magyarázhatja, hogy miért utasítják el az evést akkor is, amikor éhesek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×